HAZA RÉGIÓ Saját képkiállítását tervezi, cikkeket ír, színjátszó csoportban szerepelne…

Saját képkiállítását tervezi, cikkeket ír, színjátszó csoportban szerepelne…

668
hirdetés

Sztrecskó Rudolf a múlt század 70-80-as éveiben a komáromi műkedvelő színjátszás meghatározó alakja volt, aki a Jókai Napokon háromszor részesült a legjobb férfi alakítás díjában. Bár tehetsége a rajzolás terén is régóta megmutatkozik, ám az első önálló kiállítására csak az idén, túl a 75. életévén készül. Röviddel a felesége halála után úgy döntött, hogy senkinek a terhére sem szeretne lenni, ezért beköltözött egy helyi idősotthonba. A látogatásom előtt éppen az egyik rajzán dolgozott, s elárulta: ha szeretett városában ismét alakulna felnőtt színjátszó csoport, annak előadásában szívesen vállalna szerepe(ke)t.

Köztudott, hogy az amatőr színjátszó berkekben Ruttyinak vagy Ruttyának nevezett beszélgetőtársamat a három bátyjához hasonlóan birkózónak szánták, de már alapiskolásként is jobban vonzotta őt a színpadi miliő, mint a birkózószőnyeg.

„Sajnos, a legidősebb bátyám fiatalon elhunyt. Az életkorban utána következő Józsi bátyám aktív birkózó, majd edző is volt, aki a legifjabb bátyámból csehszlovák országos bajnokot faragott. Egy ideig én is jártam edzésekre, de aztán egyre szívesebben szerepeltem az alapiskolai és gimnáziumi kultúrműsorokban. Közben olyan képességeimet is megvillogtattam, hogy folyékonyan tudtam visszafelé beszélni, amivel 16 évesen megnyertem a járási Ki mit tud? versenyt, majd a pozsonyi rádió magyar adásában és Budapesten is bemutatkozhattam. Sokan ezen és azon is csodálkoztak, hogy kapásból meg tudtam mondani, hány betűből áll egy-egy szó…” – emlékezett vissza a diákkori sikereire Sztrecskó Rudolf.

Miután az 1968/69-es katonaévei után hazatért, a Harmos Károly Irodalmi Színpadból, valamint a komáromi Csemadok-alapszervezet és a Szakszervezetek Háza (mai Matica-székház) mellett 1970-ben alakult felnőtt színjátszó csoportból ő sem maradhatott ki.

„Az első rendezője Horváth Jóska, a Komáromi Népművelési Központ munkatársa, az utóbbié pedig Tarics János színházi szakember volt, akik ismerve az előéletemet, hívtak mindkét, később országos hírűvé vált csoportba. A színjátszók közé több pedagógus és más értelmiségi, így Kaszás János, Holczhei Viktor, Blaskó Nóra, Vígh Rózsika, Hollósy Józsi bácsi… is belépett. Több nemzedék tagjaiként nagyszerű hangulatban játszottunk együtt, a drága emlékű Löwinger Laci bácsi volt a csoport mindenese – szervezője, ügyelője és súgója, sőt, az üdülői portás szerepét is vállalta Tabi László Enyhítő körülmény című vígjátékában. Miután azzal elnyertük a közönség tetszését, sokan arra sarkalltak minket, hogy a következő évben jelentkezzünk a Jókai Napokra. Nos, ezt 1971-ben Lovicsek Béla Ezüstlakodalom című színművével meg is tettük” – folytatta múltidézését.

Nem túlzás azt állítani, hogy Tarics János másfél évtizeden át a folyamatosan főszereplőnek választott színjátszójára, Rudira szabta az előadásokat, aki kétszer e csoport tagjaként érdemelte ki a legjobb férfi alakítás díját, egyszer pedig egy irodalmi színpadbeli alakításáért.

„Horváth Jóska rendezővel 1973-ban Csokonai Vitéz Mihály átdolgozott Dorottyáját vittük színre, amelyben a női főszereplőt (!) alakítottam. Jópofa pillanat volt, amikor Kmeczkó Miska a Jókai Napok díjkiosztó ünnepségén bejelentette, hogy a zsűri az évben a legjobb női alakítás díját nem adja ki, de a Dorottyát játszó Sztrecskó Rudolf megkapja a legjobb férfi alakítás díját. Azután 1976-ban Szakonyi Károly Hongkongi paróka című komédiájával neveztünk be a Jókai Napokra, s a vezérigazgató bőrébe bújva, megkaptam a második legjobb férfi alakítás díjamat. Ráadásul e produkció kapcsán ismertem meg a későbbi feleségemet, Farkas Zsuzsát, akinek az édesanyja színházi kellékes, az édesapja pedig díszletkészítő volt, de ő csak ebben az egy előadásban játszott. A következő évben összeházasodtunk, majd negyven évig, a 2016-ban bekövetkezett haláláig éltünk együtt, s e házasságból egy lányunk is született. Pár év múlva a Könnyű a nőknek című előadásban a mérnök szerepét kaptam volna meg, de mivel a főmérnöknek szánt Dobay János tanár úr időközben elhunyt, Tarics János rendező nekem adta az ő szerepét, amellyel megszereztem a harmadik legjobb férfi alakítás díjamat. 1986-ig a Jókai Napok állandó szereplője voltam, és sajnos, miután kiléptem a csoportból, az megszűnt” – ecsetelte színjátszó pályája alakulását.

Saját bevallása szerint utólag úgy gondol vissza e csoportra, mint arra a helyre, ahol nagyon jól érezte magát, hiszen kiváló társaság verődött össze, s ott gyönyörű élményekkel, emlékekkel gazdagodott.

„Hosszú éveken át Tarics János volt a rendezőnk, aki a próbák közben mindig észrevette, ha valamit nagyon jól csináltunk. Nekem azt szokta mondani, hogy „ez jó volt, ezt őrizd meg, Ruttyi (Ruttya)!” Rám is ragadt ez a becenév, amit főleg a csoportbeli hölgyek szívesen átvettek. Mi tagadás, elég lámpalázas voltam, de mivel a médiában már több hivatásos színművész is ugyanezt nyilatkozta, nem szégyellem. Hiszen újból és újból be akartam bizonyítani, hogy jó színjátszó vagyok. Aztán amikor az előadások végén meghajoltam, s felerősödött a taps, mindig úgy éreztem, hogy ezért megérte izgulni, igyekezni, a rendező és önmagam elvárásainak is a lehető legjobban megfelelni. Civilben előbb tojás- és baromfifelvásárló, majd a Jednota cég propaganda-osztályának vezetője voltam, s mindezt kiválóan kiegészítette a színjátszás, a cikkírás és a rajzolás” – árulta el.

A szép hobbijai kapcsán azt sem rejtette véka alá, hogy már gyermekként jobban rajzolt, mint a kortársai, és tudósításokat szintén zsenge korától szokott írni különféle újságokba.

„Kedvenc eszközöm a grafitceruza, amivel főleg az ismert komáromi középületeket és az állatokat szeretem megörökíteni. A rajzaim jellegzetessége az, hogy mindegyiken szerepel az ujjlenyomatom és egy madárka. Stubendek László, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke megígérte nekem azt, hogy az idén, amikor utánam már a Csemadok is a 75. születésnapját ünnepli, megrendezi a képkiállításomat a Csemadok Galériában. Ezért is gőzerővel, bal kézzel rajzolok, s majd közel kétszáznegyven művemből kell kiválogatni a legjobban sikerülteket, s azokat némi segítséggel kiállításra alkalmassá kell tenni. Cikkeket pedig továbbra is írok, s ha végre ismét alakulna felnőtt színjátszó csoport, annak produkciójában szívesen vállalnék szerepe(ke)t. Tudom, hogy manapság, anyagi okokból sokan a főállásukon kívül mellékállásokat is vállalnak, a szabadidejükben pedig legszívesebben a mobiltelefonjukat nyomogatják, s egyebek mellett színházcsinálásra sem nagyon marad idejük. Azt üzenem nekik, hogy szánjanak elég időt jó könyvek olvasására, és tevékenykedjenek közösségkovácsoló művészeti csoportokban, nehogy később megbánják, hogy mindezek, vagyis szép élmények, emlékek nélkül telt el az életük!” – hangsúlyozta búcsúzáskor.  Mi pedig várjuk a kiállítására szóló meghívót…

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleKormányfő: Mindent megteszünk azért, hogy a jóváhagyott módosítás hatályba lépjen
Next articleEseménydús 20. Öregdiák-nagytalálkozó várható a Selye János Gimnáziumban