HAZA RÉGIÓ Röplabda-maraton a Selye János Gimnáziumban

Röplabda-maraton a Selye János Gimnáziumban

961
hirdetés

A karácsonyi szünet előtt, tizedik alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak mondható 24 órás röplabda-találkozó a Selye János Gimnázium tornatermében. A rendezvény szervezését idén is Fiala Andrea tanárnő és Gyurenka István tanár úr vállalta fel. Ebben az évben 2018. december 19-én, szerdai napon, pontban déli 12 órakor vette kezdetét az egynapos szórakozás. A tanárnő a játékosokat úgy osztotta be tíz csapatba, hogy minden csapat nagyjából azonos játékerőt képviseljen. A torna során az különböző színű csapatok mérték össze tudásukat, játékkedvüket.

A találkozót Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, Konczer József mérnök, a Com-Therm vállalat képviselője és Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója nyitotta meg. A kora esti órákban kezdődtek a „gálameccsek”, meghívott vendégjátékosokkal. Először az iskola öregdiákjai mérkőztek meg egymással, majd a fiatalok következtek. Ezen meccsekkel párhuzamos időben érkezett meg a Szülői Szövetség által támogatott pizzaszállítmány, amivel mindenki csillapíthatta étvágyát, és pótolhatta a már elhasznált energiáit.

A gálameccsek végeztével folytatódtak a körmérkőzések az egyre fáradó, és idővel álmosodó, de nem kevésbé lelkes játékosokkal egészen reggel nyolcig, amikor is a komáromi magyar alapiskolák tornája vette kezdetét. Itt a Munka Utcai Alapiskola és a Selye János Gimnázium alsó tagozata mérkőzött meg egymással.

Végezetül mindenki felhasználhatta megmaradt energiakészleteit a „best of” meccseken, amelyek után ünnepélyesen lezárult az idei 24 órás röplabda-találkozó. A találkozó végén Németh Krisztián, a DAC MOL Akadémia igazgatója meghívta iskolánkat egy következő DAC-mérkőzésre Dunaszerdahelyre, Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója pedig meghirdette a következő, 11. röplabda-maratont, amely 2019 decemberében kerül majd megrendezésre.

A nagy sikerre való tekintettel biztos vagyok benne, hogy az összes résztvevő már alig várja a jövő évi játékdömpinget, amely évről évre egyre népszerűbb, és egyre több diákot csábít az iskola tornatermébe.

-sjg-

kép: pixabay

hirdetés
Previous articleMartoson óvják a néphagyományokat
Next articleSzilveszter a Klapka téren!