HAZA KULTÚRA „Robbanás” a komáromi Egressy Béni VMK-ban: véget ért a XI. Fonográf Fesztivál

„Robbanás” a komáromi Egressy Béni VMK-ban: véget ért a XI. Fonográf Fesztivál

854
hirdetés

Mielőtt rémhírterjesztéssel vádolnának, e címhez hozzáteszem: az a november 16-19. között Komáromban megtartott XI. Fonográf Fesztivál Boban Marković Orkestar-zárókoncertjének fergeteges hangulatára, kirobbanó sikerére és a megszokottnál nagyobb, idei nézőszámra utal. A világhírű balkáni rezesbanda nyújtotta katartikus élményt hosszasan zúgó vastapssal, állva köszönte meg a hálás közönség, majd annak az összes eladásra kínált, s Boban által az előcsarnokban dedikált CD-jét megvásárolta.

„Amíg nem voltam VMK-igazgató, gyakran úgy éreztem, hogy a következő évben a Fonográf Polgári Társulás égisze alatt már nem fogom megrendezni a Fonográf Fesztivált. Hiába hoztam ugyanis Komáromba kiváló produkciókat, azokon az általam reméltnél kevesebben voltak. Úgy vélem, a pozitív fordulathoz, hogy végre sokan üljenek be a nézőtérre, az kellett, hogy VMK-igazgató legyek.

„A sok munkánk végre gyümölcsözött, s idén végre elégedettek lehetünk a nézőszámmal, amit a pandémia sem befolyásolt negatívan. Minden előadásunk szinte teltházas volt, s nem túlzás kijelenteni, hogy ez a rendezvény fokozatosan négynapos, Kárpát-medencei fesztivállá nőtte ki magát.

Továbbra is fő célunk az, hogy kiváló produkciókkal szórakoztassuk a közönséget, s elsősorban az autentikus népzenéből táplálkozó előadóknak adjunk helyet, akiknek minden ősszel a színe-javát hívjuk meg, miközben más művészeti ágak felé is nyitottak vagyunk. Ezúton is köszönöm a nézőknek azt, hogy a belépőjegyek megvásárlásával támogatják a VMK-ban folyó munkánkat, hiszen csak a segítségükkel tudjuk átvészelni e nehéz időszakot“ – fejtette ki a Ma7-nek Lakatos Róbert VMK-igazgató.

Szívhez szólóan, mély átérzéssel dalolva-fújva…

Nos, a három helyszínen: az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, a Tiszti Pavilon dísztermében és a RÉV – A Magyar Kultúra Házában felváltva sorra kerülő, további műsorok is nagyon nívósnak bizonyultak. A Győri Balett társulata által a nyitónapon bemutatott Anna Karenina-előadás végén sem maradt el a vastaps, bizonyítva Lakatos Róbert főszervező kijelentését: „Már érdemes ide világszínvonalat hozni…!“.

Ez alkalommal a hallgatóság kegyeiért olyan kiváló zenekarok versengtek, mint a Budapest Bár, az Esszencia, a Góbé Zenekar, a Szalonna és Bandája, végül „habként a tortán“ az említett Boban Marković Orkestar.

A Songlines zenei magazin a világ legjobb trombitásának nevezte a most 58 éves, de már fél évszázada muzsikáló, szerbiai trombitaművészt, Boban Markovićot. Volt kiktől örökölnie a tehetségét, hiszen az apja és nagyapja is elismert trombitaművész volt.

Ő pedig a török katonazenekarok muzsikájából eredeztethető zenéjével és a zenekarával bő három évtized alatt már számos szakmai díjat megérdemelten zsebelt be. Két Kusturica-filmsiker, az Underground és az Arizonai álmodozók zenéjében való közreműködésre is felkérték. Közös lemezt készített a világhírű Lajkó Félixszel, majd Frank Lndon amerikai klezmer trombitással dolgozott együtt. Kutatja a Balkán cigányzenéjének más zenei műfajokkal és kultúrákkal való kapcsolódási pontjait. 2006 óta a szólistaként és zeneszerzőként is nagyszerűen helytálló fiával, Marko Marković-csal együtt vezeti a zenekart. A banda önfeledt, vérpezsdítő örömzenélésében a balkáni és az európai zenei hagyományok keverednek.

A magyarok jóbarátja az anyanyelvünkön is mondott pár szót

A felsoroltak között akadtak műsorok, amelyekre ingyen, míg másokra 5-15 eurós belépőjeggyel ülhettek be a nézők. Legjobban pedig azok jártak, aki a többszöri kulturális élvezetre, jutányos áron feljogosító, 35 eurós fesztiválbérletet váltottak. Ráadásként táncházban is vigadhattak a néptánc hívei, a VMK előcsarnokában pedig szemrevételezhették Farkas József Tanúhegyek – Kárpát-medencei zenészportrék című fotókiállítását.

„Nagy boldogsággal hoztam e fotókiállításomat a Fonográf Fesztiválra, miután Lakatos Robi barátom megkért, hogy a hagyományos rendezvényt színesítsük e kísérőprogrammal is. Ez az anyag az elmúlt három évtized népzenei gyűjtéseinek egy pici szelete, vagyis az egész Kárpát-medencéből 27 népzenész portréját válogattam ki egy nagyobb tárlatanyagomból.

„Ezen nagytudású adatközlő mesterek többsége Kárpát-medence-szerte élő-élt magyar muzsikus, de mellettük jól megférnek az általam ugyancsak ismert, újvidéki szerb zenészek képei is. Azért Tanúhegyek a kiállításom címe, mert ahogy a hegyeket pusztítja az erózió, úgy a múlt tanúi, ezek az értékes emberek is egyre fogyatkoznak. A zenéjük azonban a gyűjtéseinknek és az általunk készített digitális felvételeknek köszönhetően tovább élhet, s a portréikat is végignézhetik az érdeklődők”

– mondta el a Ma7-nek Farkas Jocó.

Emlékeztetett: 2016-ban a RÉV-ben rendezték meg az első fotókiállítását, más zenészportrékból. Majd Prágában a Fölszállott a páva… népzenei tehetségkutató verseny ihlette Páva pulyákat mutatta be. Most pedig Budapest és Szarajevó után újabb válogatással tért vissza, Komáromba, ahol három ifjú tehetség portréja is látható a nagy öregeké között. Ekképp jelezve, hogy bennük van a jövő, hiszen tovább éltetik a népzenét és a néphagyományokat. Ez a tárlatanyag legalább ez év végéig, de igény esetén akár tovább is az „Egressyben“ maradhat, hogy azt majd további rendezvények közönsége is láthassa.

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés