HAZA RÉGIÓ Nem merülhetnek feledésbe: sokszemközt a komáromi szekeresgazdákról

Nem merülhetnek feledésbe: sokszemközt a komáromi szekeresgazdákról

852
hirdetés

A Duna Menti Múzeum Baráti Körének folyamatos nagy érdeklődést kiváltó sorozata november 7-én a Zichy-palota zsúfolásig megtelt Alapy-termében Lengyel Ákos történész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézete doktoranduszának A komáromi szekeresgazdák helye és szerepe a város társadalmában című, új ismeretekkel is szolgáló előadásával folytatódott.

A szervezők nevében Novák Tamás egyesületi elnök és Galo Vilmos múzeumi történész köszöntötte a népes hallgatóságot, valamint az időszerű doktori disszertációja témáját ecsetelő előadót. Szavaikból kiderült: a dunaparti várostól elválaszthatatlanok a mutatós viseletükről könnyen felismerhető szekeresgazdák és a nevüket, emléküket, hagyományaikat a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület keretében is őrző leszármazottaik. Az utóbbiak megjelenésükkel, díszőrségükkel, koszorúzásukkal… manapság is emelik egy-egy nemzettudat-erősítő, helyi kulturális-társadalmi esemény fényét.

Az előadás elején elhangzott: a komáromi szekeresgazda megnevezéssel nem foglalkozást, hanem az 1770-es években, vagyis a bő 250 évvel ezelőtt kialakult társadalmi réteget jelölték, amely szervezettségével, munkájával és életmódjával nem csak idehaza, hanem messze földön nagy hírnévre tett szert, és tiszteletet vívott ki. Bár ez volt a helyi református keresztyénség magja és erőssége, akadtak katolikus szekeresgazdák is. Sok nemesi család a Csallóköz nyugati részéből és más vármegyékből települt a gazdasági fellendülést átélő Komáromba. A nemesi előnevük árulkodott arról, hogy honnan is jöttek. Mindnyájan a tiszta, egészséges, befolyásmentes nemzeti gondolkodásnak volt a letéteményese ezen a vidéken.

„Ők a városban lakó, külső birtokos nemesek voltak, akik Komáromból irányították a birtokaikat. Eddig mintegy 50 ilyen nemzetséget tudtunk összeírni, akik több száz gazdát képviseltek“ – mondta el a szekeresgazda felmenőkkel szintén büszkélkedő, ifjú szakember. Bár alapvető megélhetésüket földművelésből biztosították saját vagy bérelt telkeken, de azok, akik nem tudtak nagyobb földbirtokhoz jutni, más foglalkozást is űztek, például kereskedők, kereskedési biztosok, vízimolnárok, halászok, hajósok, hajóácsok és – vontatók, kertészek, fuvarozók, csizmadiák, asztalosok voltak. A megélhetésük, vagyonuk gyarapítása miatt polgári rendbe is tömörültek. Az endogám házasodási rendszer hívei voltak: a párválasztás a szekeresgazda családokon belül történt, ami a vagyonnövelést is szolgálta.

Jellegzetes és páratlan volt a viseletük, ami fontos elemét képezte a kialakult identitástudatuknak. A 19.  század végére Komáromra jellemző népviseletről csak esetükben volt szó. A díszruhájuk sötétkék posztóból készített magyaros, szinte egyenruhaszerű öltözet volt, ami némileg csak a díszítés gazdagságában különbözött egymástól. A nadrágot, dolmányt és mentét elöl gazdag vitézkötés díszítette. A kucsma, a mente gallérja és szegélyzése asztrahánprémből készült. A komáromi ötvösök ügyességét bizonyító, gyönyörű ezüstgombok és ezüst menteláncok tették teljessé a festői szépségű ruhákat. Egyes utódaik jelenleg is ereklyeként őrzik a még fellelhető ruhadarabokat, láncokat és gombokat.

A félkatonai szervezetnek számított, s városi pénzből felállított komáromi városi lovasbandériumot sok esetben szekeresgazda bandériumnak nevezték azért, mert a tagjai kizárólag szekeresgazdák voltak. Ők a díszes egyenruhájukban és katonás megjelenésükkel figyelemreméltó színfoltjai voltak bármilyen helyi vagy országos rendezvénynek. Így az 1896. június 8-án a Vérmezőről indult és az Országház előtt is elhaladt millenniumi felvonuláson, 89 bandérium ezerfőnyi lovasa között is képviselték a saját társadalmi rétegüket és városukat.

A jelesebb egyházi és nemzeti esemény szervezői minden alkalommal számíthattak a szablyákkal és buzogányokkal is rendelkező bandérium jelenlétére, amit az alabárdvivő vezetett. Az ifikből állt ún. csikós bandérium pedig a tagutánpótlást is biztosította. Többek között Pati Nagy László bandériumkapitány is e csikós bandériumban kezdte pályafutását.

A „felnőtt bandérium” szép és egyedi színfoltnak tűnt az 1921-ben Komáromban megtartott Magyar Búcsún, majd 1924. augusztus 31-én a Rozália téren szenteltette fel a saját zászlaját, amelyet a református egyház megőrzött az utókor számára. Az utolsó látványos jelenléte vélhetően 1929. szeptember 15-én a helyi református templom harangszentelésén volt. E társadalmi réteg eltűnését elsősorban a felvidéki magyarság kitelepítése, deportálása eredményezte…

Nem szabad, hogy a Komárom történetéhez, régi dicsőségéhez szervesen kapcsolódó létük és a város érdekében végzett tevékenységük feledésbe merüljön! Ezért a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület célul tűzte ki ezen értékek és hagyományok őrzését és köztudatban tartását. 2015. január 14-én ünnepélyes keretek között, a komáromi református parókia tanácstermében tartották a hajdani szekeresgazdák leszármazottai és hagyományainak őrzői ezen egyesület alakuló ülését, melyre szép számban érkeztek meghívottak nemcsak helyből, hanem Magyarországról és Erdélyből is.

Az alakuló ülésen felolvasták és jóváhagyták az egyesület alapszabályzatát, majd az ünnepélyes eskütételt követően megválasztották annak vezetőségét és elnökét annak a szekeresgazda leszármazott Farkas Gáspárnak a személyében, aki korábban is több érdekfeszítő előadást tartott a szekeresgazdák viseletéről, életviteléről. Az Alapy-teremben jelen levő alelnök pedig Kelemen István.

Magyarországi és Nyitra megyei támogatásból 2021-ben befejeződött a kialakítása annak a két várbeli bemutatóteremnek, amelyet a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület 2017-ben önkormányzati jóváhagyással 25 évre kapott kölcsön a várostól. Az emlékkiállítás megnyitásával egybekötött avatóünnepség résztvevői november 6-án a Bandérium vezetésével a Lipót-kapun át vonultak az esemény helyszínére, amelyet Fazekas László emeritus püspök áldott meg.

Kecskés László 1978-ban megjelent A komáromi mesterségek című könyvének egyik fejezete a szekeresgazdákról szól. A 2001-ben megalakult a Kecskés László Társaság (KLT) pedig célul tűzte ki a szekeresgazda-hagyományok felélesztését, egyebek mellett a szekeresgazda díszruha hiteles másolatainak elkészítését és nyilvánosság elé történő kiállítását. Azokat  ünnepi eseményeken az egyesület rendelkezésére bocsátják.

Számadó Emese, a túlparti Klapka György Múzeum igazgatója pedig 2011 novemberében A komáromi mesterségek elnevezésű sorozat keretében egy nagyon szép kiállítást rendezett a szekeresgazdákról. Annak előkészületei során felhívást tett közzé mindkét városrészben, s a leszármazottak szívesen adták kölcsön a féltve őrzött családi fényképeiket, gombjaikat, menteláncaikat, a Duna Menti Múzeum és a református egyház pedig a saját értékes ereklyéit.

Nemrég idehaza nyílt kiállítás a mutatós menteláncokból, amit szintén nagy érdeklődés övezetett. Végül Lengyel Ákostól azt is megtudtuk, hogy Jókai Mór írót nagyon erős kapcsolat fűzte a komáromi szekeresgazdákhoz, s e témáról jövőre további előadást tervezget a Duna Menti Múzeum Baráti Köre. Előbb, december első keddjén azonban Horthy Miklós, Magyarország hajdani Kormányzójának tevékenysége kerül terítékre. Mi az újabb előadásról sem fogunk hiányozni…

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleDecember 10-től a Leo Express szállítja az utasokat a Pozsony-Komárom vonalon
Next articleKomáromi színházi előadások sikersorozata a miskolci Határtalan Napokon