HAZA RÉGIÓ Nem kérnek a hulladékégetőből Szímőn

Nem kérnek a hulladékégetőből Szímőn

744
hirdetés

44558_200_200A polgármester a tiltakozást igazoló dokumentumot személyesen nyújtja be csütörtökön, március 13-án a Környezetvédelmi Minisztériumnál. Vele tart a petíciós bizottság, illetve több lakos megírja véleményét, és lehetősége van eljuttatni azt a minisztériumhoz.

A BPS vállalkozó műanyaghulladékból előállított villamos energia üzemet tervez Szímő községben. A környezetvédelmi hatástanulmányt február 24-én tették közzé a település honlapján, hogy a lakosoknak lehetőségük legyen átnézni és véleményt formálni a tervezetről. Az üzemmel kapcsolatosan március 17-ig kell döntést hozniuk.
„A hatástanulmányt két és fél hete kaptuk meg. Miután a honlapunkon közzétettük, eléggé felpörögtek az eseményeket. Mivel a lakosság körében a projekt nem nyerte el a tetszést, ezért petíciós bizottságot hoztak létre. Pár nap alatt több mint 600 aláírást gyűlt össze” – nyilatkozta portálunknak Bób János polgármester, majd folytatta – „Múlt héten önkormányzati ülést tartottuk, amelyen a műanyag-feldolgozó üzememről is tárgyaltunk. A befektető is részt vett az ülésen. A vita során több ellenvélemény volt.”
Még a március 11-i lakossági fórum előtt a BPS vállalkozó Szímő lakosságát egy győri látogatásra invitálta. Múlt hét pénteken egy busznyi érdeklődő vett részt a győri műanyag-feldolgozó üzem bemutatóján, ugyanis ennek a mintájára készülne el a szímői hulladékégető. „Bemutatták, hogy az üzem miként működik, de nem igazán győztek meg minket.
A lakossági fórum minden probléma nélkül lezajlott, ahol két-három lakos kivételével, szinte mindenki a projekt ellen volt. A fórum után önkormányzati gyűlést hívtam össze, ahol a képviselők egyhangúan a tervezet befektetés ellen voltak” – közölte Bób János. Jelenleg dolgoznak a település véleményét tartalmazó dokumentumokon.
A Környezetvédelmi Minisztérium először begyűjti a szükséges intézményektől a dokumentumokat, véleményeket. A nyilvános tárgyalást a keddi lakossági fórummal a település megelőzte. „Úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg kell hallgatni a község lakosait. Végleges döntés három-négy hónapon belül születik. Előtte viszont lesz még nyilvános tárgyalás a lakossággal, ha a befektető nem állítja le a tervezetet. Ugyanis jelezte, ha az ellenállás nem szűnik, akkor nem akarja végigvinni az üzem projektét. Egyenlőre erre még nem adott konkrét választ” – magyarázta a polgármester.

A.K., Felvidék.ma

hirdetés