HAZA HÍR-MIX Negyven éve adták át a Lehár parkot

Negyven éve adták át a Lehár parkot

1658
hirdetés

2020-ban emlékezik meg a színházak világa és a szülővárosa Lehár Ferenc születésének 150-dik évfordulójáról

Az operett nagy klasszikusai közé tartozik a katonai karmesterből lett világhírű zeneszerző, az operett komáromi királya, Lehár Ferenc, aki 1870. április 30-án született Komáromban. Abban a Duna menti városban, amely közismert gazdag történelmi és kulturális hagyományairól.

– Komáromi gyerek vagyok, sokat játszottam a Duna parton és a vár történelmi sáncai alatt. Apám, mint az 50. gyalogezred karmestere, itt ismerkedett meg Neubrandt Krisztinával, aki 4 hetes udvarlás után lett id. Lehár Ferenc felesége és az én drága anyám – emlékezett vissza Komáromra a zeneköltő… Egész élete folyamán mindig szeretettel gondolt a szülővárosára. Komárom és a kultúrát szerető és ápoló közönsége az idei év folyamán tisztelettel emlékezik meg Lehár Ferenc születésének immár 150-ik évfordulójáról. Ebből az alkalomból hangversenyeket, kiállításokat szerveznek, kiadványokat adnak ki a város kulturális intézményei és a Lehár Ferenc Polgári Társulás. Komáromnak az évforduló alkalmából a különböző rendezvények mellett meg kell emlékezni arról is, hogy 40 éve, 1980. június 5-én adták át ünnepélyesen az impozáns Lehár parkot, Lehár Ferenc szobrával, amely 255 cm magas karnagyként ábrázolja Lehárt. A parkot a Komáromban elő Schwarz műépítész házaspár tervezte. A szobor alkotója Emil Venkov bolgár származású szobrászművész, aki itt élt és alkotott Szlovákiában. A szoboravatási ünnepségen a következőket mondta: Mielőtt a szobrot megalkottam, sok tervezetet készítettem, végül a bronz szobrot egy 150 cm magas alapba helyeztem el. Ez a 7 tonna márványtömb, amely Süttő és a magyar Komárom ajándéka volt, a karmesteri pultot jelképezte. A szobor az éppen vezényelni készülő Lehár Ferencet ábrázolja. Nagyon örültem, hogy művem jól sikerült, s a város nyilvánossága nagy örömmel fogadta. A szoborhoz 3 teraszszerűen elhelyezett hatszögletű emelvény magasodik ki a talajból, ezek virágokkal vannak beültetve és a színpadokat jelképezik, ahol Lehár Ferenc halhatatlan operettjei ma is élnek. Az egyik hatszögletű alakzaton a következő felirat van elhelyezve: „Ezen a helyen állt Lehár Ferenc szülőháza. A szobrot és a parkot Komárom városa létesítette Lehár Ferenc születésének 110-ik évfordulója alkalmából. A szoboravató ünnepségen csaknem tízezer látogató és sok vendég vett részt nemcsak Szlovákiából, hanem külföldről is. Ünnepi avató beszédeket Mikus Imre, az akkori kulturális miniszterhelyettes és Ölveczky Ferenc, a vnb elnöke tartották. Ezen a napon nyílt meg a Duna Menti Múzeumban a Lehár emlékszoba. A jubileumi szoboravató ünnepségnek kimagasló eseménye volt a szakszervezetek házában megrendezett ünnepi operett est, ahol neves pozsonyi és győri művészek léptek fel. A Lehár park létesítését, az első nemzetközi Lehár énekverseny megszervezését a központi szervek segítségével a komáromi vnb mellett működő Lehár emlékbizottság kezdeményezte, amelynek elnöke e sorok írója volt, aki sokadmagával mindenhol ott volt, ahol a városban a Lehár hagyományok ápolását elindították. Napjainkban örömmel tölt el, hogy ma is sok lelkes kultúrát szerető ember tovább ápolja és bővíti a város Lehár hagyományait és 2020-ban színvonalasan megrendezik Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója méltó ünnepségsorozatát.

PaedDr. Štefan Bende

DUNATÁJ HETILAP 9/2020

hirdetés
Previous articleA komáromi járásban magasan nyert az MKÖ
Next articleKét koronavírusos beteg van Magyarországon