Kezdőlap BELFÖLD Megmaradhat a magyar osztály a rozsnyói gimnáziumban

Megmaradhat a magyar osztály a rozsnyói gimnáziumban

107
MEGOSZTÁS

41884 A roznyói gimnázium igazgatója, Mgr. Jozef Matis szerint csupán a döntési folyamatban bekövetkezett hibáról van szó, amelyet minél előbb szeretnének korrigálni. Ma, október 2-án az intézménybe látogat Kassa Megyei Hivatal Iskolaügyi Osztályának vezetője, Ing. Štefan Kandráč.

Amint az köztudott, a középiskolák megyei hatáskörbe tartoznak. Kassa megyében 19 gimnázium található, az egyik a rozsnyói P.J. Šafárik Gimnázium. Az iskolában évtizedek óta egy magyar osztály is nyílik. Ez vált most kétségessé.

A képviselők idén először szavaztak a középiskolák első osztályai számának meghatározásáról. A 2013. január 1-én érvénybe lépett módosított (324/2012) 184/2009 számú törvény értelmében a kerületek új hatásköröket kaptak az oktatás terén. Ennek értelmében legkésőbb 2013. szeptember 30-ig a kassai kerület önkormányzata is általános érvényű rendeletben kellett, hogy meghatározza a 2014. szeptember 1-jén kezdődő tanítási évre a középiskolákban nyíló első osztályok számát.
A rendelet (ITT>>> érhető el) egyes számú melléklete értelmében a rozsnyói gimnáziumban két első osztály nyílik majd a 2014/2015-ös tanévben.

Megkeresésünkre a gimnázium igazgatója elmondta: „Iskolánk a négyéves gimnáziumban egy szlovák, egy magyar tannyelvű és egy kéttannyelvű (angol) osztályok indítására, valamint a nyolcéves gimnáziumban szintén egy szlovák tanítási nyelvű osztály indítására adta le a kérvényét. A nyolcévesre már meg is kaptuk a jóváhagyást, mivel az más hivatal hatásköre alá tartozik. A négyéves osztályokkal kapcsolatosan a rendelet szeptember 17-én lépett érvénybe. A megyei hivatal Iskolaügyi osztálya által elkészített indoklás (ITT>>> olvasható) mellékletében (ITT>>> érhető el) javasolják a magyar tannyelvű osztály megszűntetését. Ebből indul ki ez a felkapott hír. Már tegnap, azaz október 1-én egyeztettem Kassával, és kérvényezni fogjuk az első osztályok számának megnövelését. Ma a hivatal iskolaügyi osztályának vezetője, Ing. Štefan Kandráč látogat el hozzánk. Délutánra pontos, megerősített információval tudok arról szolgálni, hogy nyílik-e jövőre magyar tanítási nyelvű osztály is. Akarat van rá, szeretnénk megőrizni a status quot és a mi iskolánk az egyetlen a járásban, mely főiskolára készíti fel a tanulókat magyar nyelven is, ezért inkább kötelesség azt megtartani a továbbiakban” – nyilatkozta portálunknak Mgr. Jozef Matis.

BB, Felvidék.ma

hirdetés