A Komáromi Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2017. január 9-én bejelentést kapott két hattyútetemről Lándor városrészben, majd később további tetemekről a kavai kavicsos tónál. A zólyomi speciális laboratóriumban megerősítették, hogy a kimúlásukat H5 típusú madárinfluenza okozta (CP 148512017). A járásban több helyen tapasztaltak elhullást a szabadon élő nagytestű madaraknál, ezért az említett hivatal rendelkezései alapján az érintett önkormányzatoknak és az érintett gazdáknak, gazdaságoknak összeírást kell készíteniük a szárnyasokról, fokozni kell a biológiai védekezést (fertőtlenítést), meg kell akadályozni, hogy a baromfi érintkezzen szabadon élő szárnyasokkal, az itatóvizük nem származhat olyan helyről, amelyhez hozzáférhetnek szabadon élő szárnyasok, a jelzett térségből 15 napig tilos elszállítani a szárnyasokat és tilos a madarak vadászata is. Az óvintézkedések Csicsóra, Komáromra, valamint Lándor, Kava, Gyulamajor, Kabátfalu, Kisizsa, Téglagyár, Nagyharcsás és Gadóc városrészre terjednek ki.
Az óvintézkedések pontos szövegét (szlovák nyelven) az alábbi dokumentumokban találják meg:
madárinfluenza Komáromban – óvintézkedések és indoklás
információk a nyilvánosság számára
komarno.sk
kép: illusztráció, pixabay.com