HAZA RÉGIÓ Kurrikuláris reformmal a nívósabb oktatásért

Kurrikuláris reformmal a nívósabb oktatásért

426
hirdetés

Az oktatási tárcához tartozó, Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet komáromi részlege A kerettantervi változások bevezetésének folyamata az alapképzésben címmel, május 10-én a Selye János Gimnázium aulájában tartott ötórás tájékoztató szemináriumot hozzávetőleg 70 magyar alapiskola-vezető és alsótagozatos pedagógus számára. A magyar nyelvű szakmai rendezvény céljairól ezen iroda igazgatója, dr. Szőköl István mérnök, a nagyszombati egyetem docense nyilatkozott a Ma7-nek.

Az időközben felmerülő kérdésekre is válaszokat kaptak a pedagógusok

„ Az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézetnek (NIVAM) országszerte 9 irodája van, amelyek az adott térségekben szakmai képzéseket tartanak. Annak szervezésében május-június folyamán országszerte információs napokra kerül sor. Ezen szemináriumokon a komáromi részlegünk térségünk igazgatói, igazgató-helyettesei és 1-4. évfolyamokban tanító pedagógusai számára ma magyar nyelven nyújtott tájékoztatást a tervezett kurrikuláris reformról, tegnap pedig hasonlóképpen a szlovák pedagógusokkal foglalkoztunk“ – mondta el Szőköl István.

Dr. Szőköl István mérnök, a nagyszombati egyetem docense

Megtudtuk: a reform megvalósulása 2026 szeptemberétől várható az összes szlovákiai iskolában. Előzőleg, a 2023/24-es tanévtől kísérleti jelleggel a kiválasztott 40 oktatási intézmény, azok között 3 magyar tannyelvű, például a Komáromi járásból a csallóközaranyosi Kóczán Mór AI és Óvoda vesz részt a folyamat első szakaszában. Az azt követő tanévben már 100-ra, két év múlva pedig 600-re nő a résztvevő iskolák száma.

Ismert intézményvezetők a jelenlevők között

Majd az igazgató rátért a kurrikuláris reform kivitelezésének módjára:

„E reformnak az a lényege, hogy az iskolákban több ciklus létesül. Az 1. ciklus majd az alapiskola 1-3. évfolyamát, a 2. ciklus a 4-5., a 3.ciklus pedig a 6-9. évfolyamot foglalja magába. Az iskolák eldönthetik, hogy évente vagy inkább az egyes ciklusok végén akarják-e értékelni a tanulókat“.
Szakemberek a főasztalnál

Kiemelte: a differenciált oktatás és az inkluzív tanítás kapcsán minden tanulónak majd olyan feladatokat kell adni, amelyek az ő tudásszintjének, személyes adottságainak megfelelnek.

„Kiderült, hogy a tanulók 67 százaléka nem szereti a saját iskoláját. Ezt a reformot azért is akarjuk bevezetni, hogy másként próbáljunk tanítani, illetve viszonyulni a gyerekekhez, akik ennek köszönhetően megszerethetik az iskolájukat.

Ha ugyanis az egyes ciklusok végén értékelik ki őket, akkor csak a 3., 5. és 9. év végéig kell megszerezniük a tőlük elvárt tudást“.

Néhányan a résztvevők közül

Hozzátette: a 2. egy köztes ciklus lesz az alsó és felső tagozat között, ez az átmenet egyfajta biztonságérzetet nyújthat a tanulóknak.

„Ugyan a 2. ciklusban javarészt majd a jelenlegi 1-4. évfolyambeli pedagógusok tanítanak, de lesz pár tantárgy, amelyeket már a felsőtagozatos kollégáik oktatnak.

„A gyerekek pedig nem az 5., hanem a 6. évfolyamtól minősülnek majd felső tagozatosnak, vagyis a többletként kapott egy évben még érettebbé, érzelmileg stabilabbá válhatnak, s könnyebben elsajátíthatják a felső tagozatos tananyagot.

A reform segítségével minőségi iskolákat szeretnénk létrehozni, amelyekben a gyerekek, a pedagógusok és a szülők is szívesen tartózkodnak. Azzal, hogy a jelenleginél több innovatív tanítási módszert, differenciált oktatást, inkluzív pedagógiát fogunk alkalmazni, még sikeressé tehetjük az iskolákat, illetve azok növendékeit és tanítóit is“ – szögezte le a direktor.

Kosár Mónika, az intézet munkatársa – főkordinátora előadás közben

Arról is beszélt, hogy e tervezett reform kapcsán magyarul és szlovákul is új munkafüzeteket, tankönyveket jelentetnek meg:

„Azok már készülnek, s 2026-ban egy tankönyvcsaládot akarunk kiadni, amelyet majd fokozatosan valamennyi tudományterületen belül újabb és újabb tankönyvcsomagok követnek“.
Feszült figyelem kísérte az előadásokat

Elárulta, hogy a jövő héten Dunaszerdahelyen, június 5-én pedig Érsekújvárban tartanak hasonló tájékoztató szemináriumot.

„A komáromi rendezvény során az az életben alkalmazható tudásanyag átadását célzó kerettantervről, a kivitelezendő tanulási folyamat stratégiájáról, az új követelményekről és a teljesítmény értékelésének módjáról, eszközeiről 3 előadást hallgathattak meg a résztvevők. Ők egy megadott platformra elküldhették az időközben felmerülő kérdéseiket. Azok felolvasására és megválaszolására, illetve újabb szóbeli kérdések feltevésére másfél órát szántunk. Remélhetőleg minden kérdésre sikerült kimerítő válaszokat adnunk“ – zárta tájékoztatását Szőköl István.

Sokan jegyzetelték a legfontosabb tudnivalókat

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés