HAZA RÉGIÓ Köszönjük a meghurcolt elődeinknek, hogy mindvégig vállalták magyarságukat!

Köszönjük a meghurcolt elődeinknek, hogy mindvégig vállalták magyarságukat!

435
hirdetés

A Magyar Országgyűlés egyhangú határozata értelmében 2012 óta április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja. Ugyanis 76 évvel ezelőtt, 1947-ben aznap indult el az első felvidéki elüldözöttekkel teli vonat Csehszlovákiából Magyarországra. A Szövetség Komáromi Helyi Szervezete szerdán délután meghitt hangulatú megemlékezést tartott a Meghurcoltak emlékművénél.

A Meghurcoltak emlékműve Komáromban

Iván Tamás, a Szövetség Komáromi Helyi Szervezetének régi-új elnöke a beszéde elején megköszönte a 2006 januárjában alakult Te Ügyed Körnek – a TÜKör polgári társulásnak azt, hogy Komáromban korábban életre hívta az április 12-i mécsesgyújtási hagyományt.

„Ők pedig úgy indultak útnak, hogy nem tudták, hol van a végállomás…”

Tudvalevő, hogy e társulás először 2006. február 27-én, a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának 60. évfordulóján ezen emlékművéhez hívta mindazokat, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy bárkit is negatív diszkrimináció érhessen a származása, nyelve, nemzetisége miatt. Majd éveken át mécsesgyújtással és lélekemelő műsorokkal, koncertekkel emlékezett azokra, akiket akaratuk ellenére telepítettek át Magyarországra, illetve deportáltak Csehországba.

Nagycsaládias hangulatban emlékeztünk…

Most a hagyományteremtőktől ugyanazon a helyszínen a „szövetségesek” vették át a szervezői stafétabotot. Iván Tamás emlékeztetett: a kitelepített magyarokat szállító szerelvény 1947. április 12-én indult el Magyarországra, és meg sem állt egészen 1949. június 5-ig.

„A lakosságcsere alatt a csehszlovák kormány összesen 76 616 magyart deportált, de további 200 ezret volt szándéka még kitelepíteni, ezt azonban a nagyhatalmak már nem engedték. A kitelepítetteknek elkobozták földjüket, vagyonukat, ingóságaik nagyrészét és természetesen, méltóságukat egyaránt. Vonatra rakták őket, ők pedig úgy indultak útnak, hogy nem tudták, hol van a végállomás” – idézte fel a szégyenletes bánásmódot.

Andruskó Imre tisztelettel szólt a helytálló Hites Kristóf bencés szerzetesről is

Hozzátette: az itt maradottaknak sem volt könnyebb dolga, hiszen aki kiállt magyarsága mellett, azt megfosztották állampolgárságától, sokakat pedig csehországi kényszermunkára deportáltak. A cél nem más volt, mint a felvidéki magyarság felszámolása, eltüntetése! – hangsúlyozta.

„Nagyszüleink, dédszüleink átélték a poklot. Minden, amit egész életükben építettek, amiért küzdöttek, egy szempillantás alatt szertefoszlott. Hirtelen nem kellettek senkinek, életük egy pillanat alatt szétesett, jövőjük sötétbe burkolózott. A csehszlovák kormány pontosan ezt akarta elérni. Eltüntetni a felvidéki magyarokat, akiket pedig nem sikerült, azoknak elvenni a méltóságát, megtörni őket, úgy, hogy soha többé még csak eszükbe se jusson a magyar jövő” – fejtette ki.

Naňo Nimród Erdős Anna Egy marék földet (Egy elvándorló magyar kívánsága) című versét mondta el

Sokak véleményének adott hangot a kijelentésével, hogy a „kimondhatatlan tetteikre nincs mentség”. Hozzátette: de a tervük mégsem sikerült: „Nem sikerült, hiszen itt állunk, magyarul beszélünk, magyarul álmodunk. Hogy ez az egyszerűnek vélt tett ma megvalósulhasson, azért nagyszüleinknek, dédszüleinknek kellett szenvednie, feladniuk otthonukat, jövőjüket, sokszor pedig életüket is”.

Egy héttel ezelőtt koszorúk, ma mécsesek kerültek az emlékmű talapzatára

Végül az utódokat arra sarkallta, hogy „becsüljük hát meg a tettüket, és világítsanak számunkra fáklyaként a sötétségben, mert nélkülük mi sem állnánk itt ma. Sosem felejtünk el benneteket!”.

Andruskó Imre mécsesgyújtás közben

Andruskó Imre gimnáziumigazgató, a Szövetség Komáromi Helyi Szervezetének elnökségi tagja is szólt az emlékezőkhöz. Elmondta, hogy az 1943/44-es tanév végén jelent meg a Szent Benedek Rend Komáromi Szent Imre Gimnáziumának utolsó évkönyve, amelyből az utolsó mondatot idézte: „Egyelőre semmit sem tudunk közölni az új tanévet illetően”. Nos, e sorok írói előre vetítették a II. világháború utáni gyalázatos történéseket, amelyek a Kassai Kormányprogramnak, illetve a Beneš-dekrétumoknak „köszönhetőek: a felvidéki magyarok deportálását és kitelepítését, a magyar tannyelvű iskolák bezárását, az egész tanári kar elüldözését…

Iván Tamás mécsesgyújtás közben

Nagy hálával és tisztelettel szólt a csicsói születésű Hites Kristóf bencés szerzetesről – tanárról – gimnáziumi igazgatóról (1913 – 1999), aki 1945-48 között a bencés rendház pincéjében és padlásterében tanította az utolsó mohikánnak számító ún. bujdosó osztályt, amely diákjai már csak Magyarországon érettségizhettek. Öt évnyi kényszerszünet után, 1950. szeptember 1-én pedig a jelenlegi Selye János Gimnázium elődje a Felvidéken elsőként nyitotta meg kapuit a hazai magyar ajkú diákság előtt.

Naňo Nimród mécsesgyújtás közben

Az emlékünnepségen közreműködött Naňo Nimród, az SJG, illetve Farkas Adrianna felkészítő tanár tehetséges diákja, aki Erdős Anna Egy marék földet (Egy elvándorló magyar kívánsága) című versét mondta el. A szívmarcangoló vers így zárult: „S tudom, teljesítitek utolsó kérésemet/ Elhozzátok hazámból a marék földet/ Amit fejem alá párnaként tegyetek/ Had legyen boldog pihenésem/ Magyar földön nyugodjon meg fáradt testem!”. Miután a résztvevők meggyújtották a hála és az emlékezés mécseseit, közösen elénekelték a Himnnuszt.

Marcinkó Adrián mécsesgyújtás közben

A dél- és észak-komáromi civilek, a túlparti Kecskés László főszervezésében, szintén ezen emlékműnél, egy héttel ezelőtt, a Kassai Kormányprogram 1945. április 5-i kihirdetésének 78. évfordulóján is megemlékeztek a gyalázatos történésekről, amiről e cikkünkben olvashatnak:  https://ma7.sk/tajaink/a-szulofoldjukrol-eluzott-elodeinkre-emlekeztek-…ékezést.

Králik Róbert mécsesgyújtás közben

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleHalálos közlekedési baleset Gúta és Ifjúságfalva között
Next articleKažimír: Ártatlan vagyok, megvédem magam a bírósági főtárgyaláson