HAZA KULTÚRA Kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor

Kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor

847
hirdetés

gombaszögAz előadások csak szerdán kezdődnek a Gombaszögi Nyári Táborban, de könnyűzenei programjával már kedden megnyitja kapuit a felvidéki magyar fiatalok komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye, amely vasárnap estig várja az érdeklődőket a Rozsnyóhoz közeli Krasznahorka-váralján.

    A Gombaszögi Nyári Tábor elődrendezvényei több évtizedes múltra tekintenek vissza, a tábort jelenlegi formájában már hatodik éve a szlovákiai magyar egyetemisták egyik szervezete, a Diákhálózat és a Sine Metu polgári társulás szervezi több más diákszervezettel együttműködve. A Gombaszögi Nyári Tábor már évek óta csak nevében „gombaszögi”, mivel már több éve a Rozsnyóhoz közeli Krasznahorka-váralján, a helyi kempingben rendezik.
    A jelentős részben felvidéki magyar egyetemisták által látogatott rendezvénynek a szervezők szerint tavaly mintegy másfélezer látogatója volt. Idén július 15. és július 20. között tartják, vagyis egy nappal hosszabb lesz a tavalyinál, mivel az eddig zárónapnak számító vasárnapra is programot szerveztek.
    A tábor programja az idén három pillérre – könnyűzenei előadók koncertjei, közéleti témájú előadások és a Szlovákiai Magyar Dal Napja nevű zenei verseny – épül. A rendezvény öt és fél napja során megközelítőleg 130 programmal várják a látogatókat.
    A zenei felhozatalt tucatnyi együttes biztosítja a nagyszínpadon, ezek sorában egyebek mellett szerepel a Tankcsapda, az Intim Torna Illegál, a Heaven Street Seven, a Jóvilágvan és a Nemulass is. Ezt a kínálatot hasonló számú DJ színesíti, ők a tábor másik zenei helyszínén, a Chillgardenben zenélnek majd.
    A tábor programjának évek óta szerves részét képezik a politikai és közéleti témájú előadások és beszélgetések, az idén sem lesz ez máshogy.
    Az előadássorozatot szerda délelőtt Varga Péter és Václav Tamás, a Felvidék Szépe verseny két megálmodója és megvalósítója indítja: ők a szépségverseny három helyezettjével együtt arról próbálják majd meggyőzni a közönséget, hogy a szépségverseny nem csupán a külcsínről szól. Ezt követi a Magyar Közösség Pártjának (MKP) két volt EP-képviselője, Bauer Edit és Mészáros Alajos „10 év Brüsszel” című közös előadása, majd még ugyanaznap Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár Prőhle Gergellyel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárával beszélget a nemzetpolitika jövőjéről.
    A tábor csütörtöki előadásai között egyebek mellett erdélyi magyar nyelvi jogvédők tapasztalataival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Péntekre egy, a felvidéki magyar kisiskolák helyzetét bemutató felmérést ismertető előadást terveztek, illetve Csáky Pál és Nagy József felvidéki magyar EP-képviselők beszélgetését készítették elő.
    A tavalyi és az azt megelőző évivel szemben idén nem lesz pártelnöki vita Berényi József (Magyar Közösség Pártja) és Bugár Béla (Most-Híd) között. Ehelyett a szervezők – tekintettel a novemberi helyhatósági választásokra – önkormányzati szakpolitikusokat hívtak meg a két pártból, a szombatra ütemezett fórumon Őry Péter (MKP) és Jakab Elemér (Most-Híd) vesz majd részt.
    A tábor vasárnapi programjának a Szlovákiai Magyar Dal Napja nevű – felvidéki magyar zenekarok részvételével zajló – zenei verseny lesz a középpontjában, a verseny döntőseinek koncertjeivel.


MTI

hirdetés
Previous articleCsáky Miroslav Kusýt jelöli az Európai Polgár Díjra
Next articleRekordösszegű adósságleírásra készül a Doprastav