HAZA BELFÖLD Jóváhagyta a pozsonyi parlament az új közoktatási törvényt

Jóváhagyta a pozsonyi parlament az új közoktatási törvényt

808
hirdetés

Jóváhagyta a közoktatási törvény átfogó módosítását a pozsonyi törvényhozás szerdán, az új szabályozás az alacsony létszámú vidéki iskolák jelentős részének, köztük a magyar oktatási nyelvű kisiskolák mintegy harmadának leépítését idézi elő.

A Dusan Caplovic vezette szlovák oktatásügyi tárca műhelyéből származó törvényt érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá, annak ellenére, hogy annak visszavonását vagy módosítását több alkalommal is indítványozták a jogszabályról a tárcával nyár óta, eredménytelen, egyeztetést folytató felvidéki magyar érdekvédelmi szervezetek. A közoktatási törvény módosításának elfogadása ellen és a kisiskolák megmentéséért szerdán délután tüntetők több száz fős tömege is tiltakozott a pozsonyi törvényhozás épülete előtt.
A közoktatási törvény átfogó módosítását gyorsított eljárásban fogadták el, a 2015 szeptemberében hatályba lépő jogszabályt, a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőinek támogatásával, 81 igen szavazattal, 52 ellenében, 9 képviselő tartózkodása mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament szerdán délután.
Az új szabályozás bevezetését az oktatásügyi intézmények hatékonyságának növelésével és takarékosság szükségességével indokolta a szaktárca. A minisztérium állítása szerint az így megtakarított pénzösszeget a pedagógusok béreinek korábban beígért emelésére kívánják fordítani, ugyanakkor eddig ezeknek a megtakarításoknak az összegét nem számszerűsítették. A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap becslése szerint a kisiskolák leépítésének köszönhetően megközelítőleg másfél millió eurót takaríthat meg a szlovák oktatásügyi minisztérium. Ez azonban elhanyagolható összegnek tűnik ahhoz képest, hogy a beígért béremeléshez előzetes becslések szerint mintegy 60 millió euróra lenne szükség.
A közoktatási törvény módosításának bírálói leginkább azt kifogásolták a törvénymódosításban hogy az a kisiskolák fenntartását ellehetetlenítő minimális osztálylétszámokat vezet be, valamint az eddig alkalmazott fejpénz alapú finanszírozást osztályalapú finanszírozásra módosítja. A törvény ezen rendelkezései a magyar oktatási nyelvű vidéki kisiskolák egyharmadának megszűntetéshez vezetnek majd, de jelentős mértékben érintik a szlovák oktatási nyelvű vidéki kisiskolákat is, azok mintegy egyötöde kerülhet megszűntetésre a jogszabály alapján.

MTI

hirdetés