HAZA KULTÚRA Jókai Színház: Előkészületben a három kismalac

Jókai Színház: Előkészületben a három kismalac

875
hirdetés

A Komáromi Jókai Színház társulata már a következő évad első bemutatóján dolgozik. Pille Tamás feldolgozásában.
A három kismalac története vadonatúj feldolgozásban kerül majd színre elsősorban a gyerekek és nem utolsó sorban a felnőttek örömére a 2014/2015-ös évad első premiereként. Pille Tamás, a produkció rendezője már számtalan alkalommal bizonyította, mennyire ért a gyerekek nyelvén, kiváló példa erre a jelenleg is műsoron lévő Süsü a sárkány, ami túllépte már a századik előadást is, vagy a közelmúltban bemutatott Móka Miki és barátai című interaktív mesejáték, ami szintén sikert aratott a publikum köreiben.
A három kismalac klasszikus meséje friss humorral zenés bábjátékként látható majd a Jókai Színház színpadán, Pille Tamással, illetve Kalmár Gergellyel, valamint Holocsy Krisztinával, Bernáth Tamással, Majorfalvi Bálinttal és Tóth Károllyal. A díszletet Győry Gabriella tervezi, a bábokat Maszlay Judit és Somogyi Katalin, a zeneszerző Juhász Levente. A bemutató 2014 őszére várható.

45742 145742 245742 345742 445742 5

hirdetés
Previous articleCsáky–Simon vitaest a Pincében
Next articleRubint Réka házassága nehézségeiről vallott