HAZA BELFÖLD Fico: Szlovákia kvótán kívül átvesz hatvan migránst Olaszországtól és Görögországtól

Fico: Szlovákia kvótán kívül átvesz hatvan migránst Olaszországtól és Görögországtól

5524
hirdetés

Szlovákia továbbra is elutasítja a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst különleges olaszországi és görögországi központokból – közölte Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

    A politikus ezzel a kijelentésével azokra a hétfőn a szlovák médiában megjelent közlésekre reagált, amelyek szerint Szlovákia 60 „új” migráns befogadására tett ígéretet. Erről elsőként a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) számolt be egy hétfő délutáni hírműsorában az Európai Bizottság állításaira hivatkozva.
    Ezeket az információkat a szlovák belügyminisztérium az MTI-hez eljutatott közleményében pontosította. Azt írták: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást arra, hogy száz személyt befogad Görögországból és Olaszországból. Ennek keretében eddig öt – egyenként tíz személyre szóló –  úgynevezett befogadási ajánlatot (pledge) küldtek Görögországnak, egyet pedig Olaszországnak. Ebből származik a sajtóban megjelent 60-as szám, de nincs szó új relokációról, csupán a korábbi vállalás teljesítéséről – hangsúlyozta közleményében a szlovák belügyi tárca.
    A szlovák médiában hétfőn megjelent – az új befogadásokat hírül adó – információkat Robert Fico is cáfolta. „Szlovákia 2015-ben tett  vállalását teljesíti (…) ez semmit sem változtat a migránskvótákkal kapcsolatos álláspontunkon, azokat továbbra is határozottan elutasítjuk” – hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.


MTI

kép: dunataj.sk

hirdetés
Previous articleNem álhír, hanem szomorú valóság a KOMVaK korábbi vezetésének felelőtlen gazdálkodása
Next articleKomárom – a hidak városa