HAZA RÉGIÓ Felébredt a mélyaltatásból a bajcsi cserbenhagyásos gázolás áldozata – példás összefogás indult...

Felébredt a mélyaltatásból a bajcsi cserbenhagyásos gázolás áldozata – példás összefogás indult Erikáért

1136
hirdetés

Jó hírről számolhatunk be Cserepes Erikával kapcsolatban, akit egy héttel ezelőtt Bajcs és Perbete között cserbenhagyásos gázolás ért. Ugyan a szenvedélyes kerékpárosként ismert 36 éves nővel történtek nem csak a bringás közösséget döbbentették meg, de a Facebookot elárasztó bejegyzések szerint főként e sportág hívei szervezkednek az érdekében, imádkoznak a gyógyulásáért. Zöldcsütörtökön este közzétették az első jó hírt: közkedvelt társuk az érsekújvári kórház intenzív osztályán végre felébredt a mélyaltatásból…

Fotó: facebook

„Végre jó hírt hozok nektek. Erika ma felébredt az altatásból és reagál a külvilágra. Beszélni szeretne, de még nem tud, viszont fejbólintással jelez a kérdésekre. Apukáját mosollyal fogadta. Ennél jobb hír, azt hiszem, így a húsvéti ünnepek előtt, nem is érkezhetetett volna. Nem tudom, mikor lesz látogatható, és mi vár rá a következő napokban, mert továbbra is az intenzív osztályon fekszik, de küldjetek neki üzenetet a cserika.message@gmail.com címre, mert rövidesen maga fogja ezeket elolvasni” – olvasható tegnap este óta a Csárda túra oldalon.

A gyalázatos esetről a rendőrség és Bujna Zoltán „bringás világvándor”, illetve a Csárda túra oldal információi alapján, már korábban is írtunk.

„Súlyos állapotban van a Komáromi járásban elsodort biciklista, a gázoló álltólag levonszolta őt az útról, majd otthagyta…Kiderült, hogy a 36 éves nő szenvedélyes biciklista volt, a baleset idején is szokásos 100 kilométerét tekerte éppen, amikor egy fehér furgon elsodorta őt. Úgy tudni, súlyos sérüléseket szenvedett, a feje és a gerince ugyan nem sérültek, de a veséje és tüdeje igen. A Csárda túra kerékpáros közösségi oldalon megjelent információk szerint a rendőrségnek bizonyítékai vannak rá, hogy az asszonyt elsodó fehér furgon sofőrje észrevette a balesetet, de az árokparton megtalált nyomok alapján egyszerűen levonszolta az útról a nőt és a bringáját, majd elhajtott a helyszínről”. Egyúttal a lakosságot arra sarkallták, hogy segítsen elfogni a gázolót.

Miközben az orvosok már az érsekújvári kórház intenzív osztályán küzdöttek az életvidám, mindig mosolygó hölgy életéért, az a hír is napvilágot látott, hogy a rendőrségnek időközben sikerült azonostania a felelőtlenül elhajtott autó típusát.

A feltételezések szerint egy fehér Citroën Jumper, Peugeot Boxer, esetleg egy Fiat Ducato típusú autóval gázolhatták el az áldozatot. Az érte aggódó sokaság pedig forrón tartotta a témát, például több szlovákiai és magyarországi országos szintű lapnak, portálnak mondták el Erika szörnyű cserbenhagyásos esetét, vallva: „Nem engedhetjük, hogy csak úgy a süllyesztőbe kerüljön egy ilyen súlyos történet, ami bizony bármelyikünkkel megeshetett volna”.

A magyarországi Bátor tábor csapata egy zárt csoportot hozott létre, ahová Erika minden barátja feltöltheti a vele kapcsolatos régi szép emlékeit.

„Ez biztosan melegséggel tölti majd el Erika szívét, ha felébred.” A barátok azt is szorgalmazzák, hogy aki szeretne üzenni Erikának, van egy kedves, vicces története vele kapcsolatban, és azzal szeretné őt buzdítani a hosszú felépülésében, az alábbi címre küldheti sorait magyarul vagy szlovákul: cserika.message@gmail.com. „Kérem, hogy a  neveteket, akár a beceneveteket is tüntessétek fel. Amint képes lesz elolvasni, minden kedves üzenetet kinyomtatva eljuttatunk hozzá!”

A rendőrségi nyomozásról egyelőre nincsenek új hírek. Húsvétvasárnap azonban a bringások a szélrózsa minden irányából Érsekújvárba tekernek azért, hogy délután fél öttől az ottani főtéren összegyűlt jóakarók egy nagy adag energiát küldjenek a kórházba.

„A Komáromból Érsekújvárba vasárnap 15 órakor induló bringacsoporthoz bátran csatlakozhatnak kezdők is. Igaz, nem mondanak napsütést, de 11/12 fokban szinte szélcsendes időben, lassú tempóban tekerünk majd. Kérlek, akár itt kommentben írjátok meg, ha visszafelé vonattal jönnétek, hogy lássam, kell-e jeleznem a vasút felé a megnövekedett bringaszállítási igényt” – olvasható a Csárda túra facebookos oldalán közzétett felhívás.

Lélekben az olvasóink is a példás magatartást tanúsító, összetartó csapattal lehetnek. Bízva abban, hogy Jézus Krisztus feltámadásának és az emberiség megváltásának ünnepén Erika is új erőre kap, s mielőbb kézre kerül a gázoló…
….
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
hirdetés
Previous articleA Marianum diákjai a Biblia Olimpián
Next articleÖt kórház szülészetét zárják be jövőre