HAZA KULTÚRA Emlékkiállítás nyílt a Harmos Károly által alapított JESZO centenáriuma alkalmából

Emlékkiállítás nyílt a Harmos Károly által alapított JESZO centenáriuma alkalmából

634
hirdetés

Nagy érdeklődés övezte a 100 éves a JESZO című kiállítás péntek esti komáromi megnyitóját, amit a házigazda Duna Menti Múzeum a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel közösen tartott meg a Kultúrpalota dísztermében.

Harmos Károly dedikált arcképe is látható a tárlaton

Az ünnepségen, amelyen többek között Molnárné Dr. Taár Izabella, a dél-komáromi járási hivatal vezetője, Számadó Emese, a túlparti Klapka György Múzeum igazgatója és Csenger Tibor, a Szövetség Nyitra Megyei Önkormányzatának alelnöke, valamint több oktatási és kulturális intézmény vezetője is megjelent, Csütörtöky József múzeumigazgató, Keszegh Margit jelenlegi egyesületi elnök, Keszegh Béla polgármester és Szabó Csekei Tímea művészetörténész-tárlatkurátor mondott beszédet.

Szervezők és vendégek a nézőtér első sorában

Hangsúlyozták a sokoldalú Harmos Károly képzőművész-rajztanár vezetésével hajdanán működő Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya – JESZO vitathatalan érdemeit, amelyeknek köszönhetően Komárom – Pozsony és Kassa mellett – a mai Szlovákia területén jelentős művészeti központtá vált.

Megtelt érdeklődőkkel a Kultúrpalota impozáns díszterme

A jubileumhoz méltó volt a családtagokból 2017-ben alakult Rácz Cello Quartett örömmuzsikálása.

Kiderült, hogy a fellépésük az általuk képviselt művészi színvonalon kívül annak is köszönhető volt, hogy a helyi Rácz famíliát rokoni szálak fűzték dr. Szijj Ferenchez, aki az 1945-ös kényszerű feloszlatása előtt utolsó elnöke volt az egyesületnek.

Köszönjük a művészi élményt, Rácz Cello Quartett!

Egyebek mellett a JESZO megalakulásának előzményeiről, a sokrétű eredményes tevékenységéről, továbbá a történelem viharai során a szakosztályt és alapítóját ért csapásokról, valamint a Duna Menti Múzeum által kapott értékes ajándékról és az augusztus végéig látható kiállításról is bővebben olvashatnak a Magyar 7 hetilap május 2-án, kedden megjelenő számában.

Az emlékkiállítás egyik hangulatos sarka

Aznap 17 órától pedig a múzeum Zichy-részlegének Alapy Gyula-termében a tárlatkurátor …A város és környékének művészeti életét éleszteni… című témába vágó előadásából is sok érdekességet megtudhatnak az érdeklődők.

Több művész különféleképpen képzelte el a Kultúrpalota elé szánt Jókai-szobrot

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés