HAZA HÍR-MIX Egyedi alkotás díszíti a komáromi „komvakos” körforgalmat

Egyedi alkotás díszíti a komáromi „komvakos” körforgalmat

509
hirdetés

Komáromi város víz- és csatornaművei, a KOMVaK Rt. vállalat közreműködésével egy újdonság került az E. B. Lukáč utcán található új körforgalom közepébe, e vállalat székhelye közelébe. Az egyedi alkotást október 17-én, a város, a cég és a média képviselői jelenlétében leplezték le.

Egyre értékesebb kincsnek számít az ivóvíz…

„Sokáig fontolgattuk, hogy mivel is díszítsük ezt a komáromiak által „komvakos körforgalomnak” nevezett útkereszteződést. Kiötlöttem, hogy kerüljön ide egy vállalatunkat jelképező alkotás, amit művészek és építészek összefogásával sikerült is megvalósítanunk. Megjegyzem, hogy nagyon ügyesek ezek a „srácok”: Barkóci úr és társai, ő üvegművész, akinek nem csak Komáromban, illetve Szlovákiában, hanem külföldön is megtalálhatók a méretes, nívós alkotásai” – mondta el Ruman Patrik, e vállalat igazgatója a szoboravató ünnepségen.

A vállalat munkatársai is jelen voltak a szoboravatón

Azt is elárulta, hogy az általuk megrendelt mű hazai viszonylatban egyedinek számít, és világszerte is csak további három ilyen alkotás található. „Azok némelyikében víz is folydogál, de mivel az műszakilag és anyagilag is igényesebb megoldásnak bizonyult volna, mi a víz nélküli, remek formával is megelégedtünk. Komárom és lakosai megérdemelték ezt” – fogalmazott.

Nagy médiaérdeklődés övezte az eseményt

Az üveglaminátból és gyantából készült alkotás a végtelen vízáramlást ábrázolja – stilizált formában, a vízfolyam felett pedig egy múltidéző DN 150-es csapos vízszelep felnagyított mása kapott helyet. Az objektum esztétikus alakjával a bőséges helyi ivóvízforrásra és – ellátásra utal, ami összefonódik a cég régmúltra visszanyúló történetével. A mű alkotói és kivitelezői: Pavol Barkóci képzőművész, Peter Getler mérnök, a KRIALEX MONT Kft. Komárom város és nem utolsó sorban a KOMVaK Rt.

Az egyedi alkotás közös leleplezése

Keszegh Béla, Komárom polgármestere az elhangzottakhoz hozzáfűzte: ”A komáromiak hosszú ideig vártak a körforgalmakra, s vergődés volt, mire azok közül megszületett az első. Azóta városszerte körforgalmak épülnek, s közben arra is odafigyelünk, hogy ne csak kipipáljuk a megvalósulásukat, hanem szépen is nézzenek ki. A komáromi értékek közé tartozik az egyre nagyobb kincsnek számító ivóvíz, amit ez a szobor is hangsúlyoz. Az is kiemelendő, hogy ez helyi művészek egyedi alkotása, ami bizonyítja városunk különleges voltát és az itt élő, értékteremtők tehetségét”.

Akiknek az összefogásával született meg a mű

Leszögezte: a KOMVaK-ra és csapatára nem csak azért lehetünk büszkék, mert a környéken az egyike azon vállalatoknak, amelyek a legolcsóbban szolgáltatják a vizet a helyi lakosoknak, hanem azért is, mert az éjjel-nappal, csőtöréseknél és más problémák megoldása kapcsán végzett munkája is elismerésre méltó. „Ezért az alkotásért is köszönet az igazgató úrnak, hiszen annak léte javarészt az ő érdeme, és sokat lobbizott azért is, hogy innen eltűnjön a korábbi roncs útkereszteződés” – jegyezte meg a polgármester.

Az újdonság a végtelen vízáramlást ábrázolja

Portálunk kérdésére Ruman igazgató úr elmondta, hogy a páratlan alkotás mintegy 5 ezer euróba került, amely összeget vállalatuk saját anyagi forrásból fedezte. Remélhetőleg nem válik esztelen vandálok vagy rakoncátlan lurkók áldozatává…

A mű a Kikötő lakótelepre vezető úttal

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleSelye 100: Lovász László akadémikus a Selye János Gimnáziumban
Next articleSárgaságban meghalt egy gyerek a kassai gyerekkórházban