Kezdőlap RÉGIÓ Dél-Komárom: Fókuszban a turizmus

Dél-Komárom: Fókuszban a turizmus

74
MEGOSZTÁS

mainjjjjA hét elején turisztikai szakemberek és utazásszervezők találkoztak városunkban. A Monostori erődben rendezett városnézéssel egybekötött konferencia nem titkolt célja volt, hogy településünket még inkább felhelyezzük hazánk turisztikai térképére.

Varga István Monostori Erőd Hadkultúra Központ vezetőjének köszöntője után dr. Molnár Attila polgármester ismertette városunk értékeit a megjelenteknek.

A városvezető kiemelte, hogy Komárom fejlett infrastruktúra hálózatának köszönhetően könnyen megközelíthető. A helyi történelmi események felidézésre során kitért a római időkre, különlegességként említve, hogy itt hunyt el Kr. u. 375-ban I. Valentinianus császár. A város históriájából természetesen nem maradhatott ki legfőbb látványosságunk, a találkozónak is otthont adó világörökség várományos komáromi erődrendszer részletes bemutatása sem. Dr. Molnár Attila beszélt a gyógyturizmusban lévő lehetőségekről is, felhívva a figyelmet egyedülálló gyógyvizünkre.

További vonzerőként említette, hogy városunk a történelem viharai miatt jelenleg két ország területén terül el, mégis megpróbál együtt lélegezni, egységben gondolkodni, így a hozzánk érkezőknek ki tudjuk ajánlani az észak-komáromi látnivalókat, így az Európa Udvar, a múzeum, vagy épp a Klapka tér megtekintését is, ugyanakkor akár a világhírű Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok is a szomszédságunkban található.

Mindezen látnivalók alapján Komárom néhány éven belül a térség egyik legfontosabb turisztikai állomásává válhat – zárta gondolatait a polgármester.
Galéria: Fókuszban a turizmus

komarom.hu

hirdetés