Szeptember 2-án ismét egy szép kiállítás nyílt a komáromi Limes Galériában, ezúttal a salgótarjáni születésű, Cene községben élő festőművész, Cene gál István munkáiból. A tárlat a Talált pillanatok címet viseli, melyet ezúttal is dr. Farkas Veronika, a galéria igazgatója nyitott meg és ajánlott a nagyközönség figyelmébe. A megnyitón közreműködött, majd azt követően ugyanitt lemezbemutató koncertet adott a Borostyán együttes.
A 47 éves művész gyermekkorától szeretett rajzolni, első tanára Iványi Ödön 
festő és grafikus volt, nála kezdett először aktokat festeni, de fél év oktatás után meghalt a rajztanára. Időközben diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, mégsem az egészségügyi pályán ért révbe, tovább kereste az útját, s arra jutott, hogy neki festenie kell. A kezdeti kisérletezéseket leszámítva kizárólag olajjal festett, mert szerinte ez adja a legszélesebb lehetőségeket. Az általa képviselt stílus a hiperrealizmus, bár tulajdonképpen fotórealizmusnak is lehetne nevezni, de több annál. Mint ismeretes, az Európában a hatvanas években, Amerikában korábban megjelent hiperrealizmus egyfajta válasz volt az absztrakcióra, az elvontra. Ez a valóság apró részleteit is hűen, vagy akár felnagyítva ábrázoló képzőművészeti irányzat. Az 1960-as évektől egyes festők a valóság tárgyait sokszor töredékesen, de az egyes részleteket túlságosan felnagyítva, a szabad szemmel már nem látható részleteket, pórusokat, felületi szemcséket is érzékeltetve mutatják be. Ezáltal hívja fel a művész a néző figyelmét arra, hogy alaposabban szemügyre kell vennie a fotográfiák üzenetét. A pop-art hűvös elidegenedettségét és iróniáját viszik tovább, aktjaikat, arcképeiket, nagyvárosi tájképeiket többnyire felnagyított fotók alapján festik. A művészettörténeti szakirodalomban gyakran a fotórealizmust nem tárgyalják 
külön stílusként, hanem besorolják, egynek veszik a hiperrealizmussal. Van olyan képzőművész, akit mind a hiperrealistákhoz, mind a fotórealistákhoz besorolnak. Cene azonban a fotórealizmushoz hozzátesz még valamit, a csendéletet úgy festi meg, hogy rajta van a harmatcsepp, mi több, az a pont is, ahol a gyümölcsbe belecsípett a darázs. Vannak dolgok, amelyeket szabad szemmel nem is venne észre az ember, de a nagy mesterek képesek láttatni azokat. S ha már a mestereket említettük, Cene a régi korok legnagyobbjai közül példaképének tekinti Vermeer-t, Caravaggio-t, a 20. századiak közül pedig Csernus Tibort, Sándorfi Istvánt és Földi Pétert. Gyönyörű, aprólékosan kidolgozott képei alapján elmondhatjuk, igazi látványfestészetet művel a szó legnemesebb értelmében. Vannak aktjai, számtalan utazása során ellesett pillanatai, tájképei és csendéletei, melyek azonban nemcsak gyönyörködtetnek, hanem vizuális üzenetet is közvetítenek nézőjüknek. Alkotójuk korábban valahol azt nyilatkozta, hogy a lelkialkata alapján inkább vonzódik a pozitív dolgokhoz, mint a negatívakhoz. Ez nála nem jelenti azt, hogy sohasem fest olyan képet, mely az élet árnyoldalait mutatja be, a kiállításon is láthatunk ilyet, csak éppen nem szeretné, hogy ez kerüljön túlsúlyba, mert felemészti az embert.
-nkzs-
(Németh István felvételei)
DUNATÁJ HETILAP 36/2016
