HAZA BELFÖLD Berényi József lett a nagyszombati megye alelnöke

Berényi József lett a nagyszombati megye alelnöke

785
hirdetés

Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét választotta a nagyszombati megye egyik alelnöki posztjára a megyei képviselőtestület szerdán – tudta meg az MTI az érintettől.

    A szerdai közgyűlésen a 40 fős képviselőtestületből 38-an voltak jelen, közülük 33-an szavazták meg a megyeelnök által jelölt három megyei alelnököt, köztük Berényi Józsefet. A voksolás során öten tartózkodtak, egy szlovák kereszténydemokrata (KDH) képviselő, valamint a Most-Híd szlovák-magyar párt négy képviselője is.
    Berényi József, Nagyszombat megye új alelnöke az MTI-nek azt mondta: megbízatási ideje során több prioritása lesz. Ezek közül az első helyen a dunaszerdahelyi, illetve a galántai kórházak helyzetének rendezése szerepel, a két egészségügyi intézmény már évek óta anyagi problémákkal küzd. Hozzátette: rendkívül fontosnak tartja a megyei közúthálózat felújításának folytatását és kiemelt jelentőségűnek a magyar oktatási intézmények további megtartását és fejlesztését. Megjegyezte: ez utóbbi azért sem könnyű feladat, mert az sok többletköltséggel jár amiatt, hogy egyre kevesebb a gyerek.
    Az MKP-nak már a múltban is volt megyei alelnöke Nagyszombat megyében.
    A szlovák közigazgatás hatályos modellje szerint az országban lévő nyolc megye élére a lakosság közvetlen voksolásban választ megyefőnököket és megyei képviselőket is. Erre legutóbb tavaly novemberben került sor. A megyei alelnököket a megyei képviselők választják a testület tagjainak sorából. A megyei alelnökök száma többnyire az egyes megyék nagyságától függ, Nagyszombat megyének ebben a választási ciklusban 3 alelnöke lesz.
    Szlovákiában a megyei képviselet súlya elég jelentős, ezen a szinten születik ugyanis döntés a középfokú oktatási intézmények, illetve a kórházak jelentős részének finanszírozásáról, valamint a közúthálózat egy részének fejlesztéséről is. A megyei közigazgatás szintjén Szlovákiában az elmúlt években átlagban több mint egymilliárd euró sorsáról született döntés évente.
    A tavaly novemberi megyei választásokon országosan Robert Fico kormánypártja, a baloldali Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) bizonyult a legeredményesebbnek, az általuk indított vagy az ő támogatásukkal indult megyefőnök-jelöltek 8 szlovákiai megye közül 6 vezetését szerezték meg és ők juttatták a legtöbb képviselőt, 175-öt az összesen 408 tagot számláló megyei képviselőtestületekbe. A választáson elég jól szerepelt az MKP is, listájukon vagy támogatásukkal 39 magyar megyei képviselőt sikerült a megyei testületekbe juttatniuk, köztük 11-et a nagyszombati megyében.

MTI

hirdetés
Previous articleBárdos Gyula köztársaságielnök-jelölt lesz a Komáromi Szalon vendége
Next articleA gazdaság növekedésének élénkülésére számít a szlovák pénzügyi tárca