HAZA BELFÖLD Berényi és Bugár az autonómiáról is vitáztak

Berényi és Bugár az autonómiáról is vitáztak

1173
hirdetés

Nagy érdeklődés kísérte a Komáromban megtartott Berényi-Bugár vitát. Az MKP részéről csak egy, a Most-Hídtól több pártvezető kísérte el az elnököt a Selye János Egyetem konferenciatermébe, ahol két órán át vették górcső alá a felvidéki magyarságot érintő aktuális témákat.

Berényi József,a  Magyar Közösség Pártjának elnökeként figyelmeztetett arra, hogy komoly eredményeket a felvidéki magyarság csak úgy érhet el, ha biztosított a felvidéki magyarság  erős képviselete a szlovákiai politikai testületben, Európa odafigyelését is élvezik, valamint egy erős Magyarország diplomáciája is támogatja őket. Ez kellett egykor a Selye Egyetem megalakulásakor is.  Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint a közös célok eléréséhez más utak is vezethetnek sikerrel, szükséges a szlovákok támogatását megszerezniük. „Hiába lett volna minden, ha nincs 50 szlovák képviselő, aki támogat bennünket, akkor most nem ülhetünk itt, a Selye Egyetemen” – figyelmeztetett.
Bugár nehezményezte, hogy az MKP nem segíti őket az Európai Néppártba való jutásban. Berényi szerint ezt készek megtenni, de a Most-Híd is támogathatná az MKP és a szlovákiai Népi Platform közötti együttműködés kialakulását. Az MKP elnöke azonban arra is figyelmeztetett, hogy a konzervatív Európai Néppártba olyan pártként igyekszik bejutni a Most-Híd, ahol a szlovák liberális élet olyan ikonjai tevékenykednek, mint például Chmel vagy Švejna.
Bugár az MKP-ból folyamatosan emlegette és bírálta azt a Csáky Pált, aki őt váltotta 2007-ben az MKP élén. Bugár az MKP első két kormányzati ciklusának időszakából több vélt hiányosságot próbált utódja nyakába varrni. Ennek kapcsán jogosnak tűnt a közönség padsoraiból érkező kérdés egy tizenéves fiatalember részéről: „Ki is volt az MKP elnöke akkor?”.
Bugár – akit Érsek Árpád volt államtitkár a közönség padsoraiból való beszólalásaival is „támogatott” – szerint gond van az Ipoly-hidakkal, a két tervezett átkelőből ebben a kormányzati ciklusban már nem lesz semmi. A Most-Híd rövid kormányzati időszakának sikereként értékelte a RegioJet vonatjárat elindítását. Azt, hogy a kormányzati időszak után többen elhagyták a Most-Híd pártot, úgy értékelte, hogy megtisztult a párt.
Berényi József szerint a közösségi érdekképviselet szempontjából nincs perspektívája annak, ha egy párt egy emberre épül? Bugár közölte, nincs gond, még nem foglalkozik a visszavonulás gondolatával. Bevallotta, hibázott az MKP, amikor – még az ő vezetése idején – nem lépett ki a kormányból akkor, amikor a szlovák parlament elfogadta a számukra nem megfelelő közigazgatási felosztást.
A vita zárótémája végül is az autonómia lett. Bugár közölte, bármikor hajlandó erről is tárgyalni az MKP-val, de pontosan kidolgozott dokumentumra van szükség, hogy mit  is értünk autonómia alatt, mert a szlovákok ez nélkül biztosan félremagyarázzák az önkormányzati törekvéseiket. Berényi József üdvözölte, hogy Bugár nyíltan beszél az autonómiáról, úgy gondolja, már csak ezért is érdemes volt ezt a találkozót megtartani. Az MKP-elnöke a dokumentumok kidolgozásában nem lát problémát, szerinte ez két hét alatt megoldható, hiszen kiválóan működő nyugat-európai modellek vannak, a legfontosabb az erre irányuló akarat.

A vita teljes terjedelemben megtekinthető az MKP honlapján – itt.

Felvidék.ma, on

hirdetés