HAZA BELFÖLD Bemutatta nemzetpolitikai stratégiáját a Most-Híd

Bemutatta nemzetpolitikai stratégiáját a Most-Híd

970
hirdetés

mhElkészítette a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt a nemzetpolitikai stratégiáját és célkitűzéseiket megfogalmazó, Vízió 2016 nevet viselő dokumentumot, amelynek részleteit pénteken Pozsonyban mutatta be a párt vezetősége.

    A dokumentum egy széles körű, több közéleti kérdéskört magába foglaló cselekvési tervnek az egyik – az emberi és kisebbségi jogokat érintő – része. A Vízió 2016-nak a gazdasággal, a közszférával, a régiókkal és az európai politikával foglalkozó részeit a későbbiekben ismertetik.
    Bugár Béla, a Most-Híd elnöke az MTI-nek azt mondta: a dokumentum megfogalmazásával az egyik céljuk az volt, hogy politikai partnereik és a választók számára kifejezésre juttassák azokat a stratégiai céljaikat, amelyektől a jövőben nem kívánnak eltérni. Ez azt is jelenti, hogy azok elfogadása feltételnek számítana egy leendő kormánykoalíció létrehozásáról folytatandó tárgyaláson – erősítette meg Bugár Béla.
    A Most-Híd vezetői a párt nemzetpolitikai stratégiáját 5 kulcspontban fogalmazták meg, amelyek az önmeghatározás, az identitáspolitika, az önkormányzatiság, az oktatásügy és a nyelvi jogok terén maguk elé tűzött célokhoz kapcsolódnak.
    A dokumentumnak az önmeghatározást érintő első része a „magyar kulturális nemzet” részeként fogalmazza meg a szlovákiai magyarságot. A Most-Híd ebben a fejezetben többek között a Szlovákiában élő magyar közösség által lakott terület megnevezésére a „túlságosan terhelt” Felvidék kifejezés helyett a Dél-Szlovákia kifejezés konzisztens használatára, valamint az ott élő magyarság közös szimbólumainak a kiválasztására tesz javaslatot.
    A vegyes párt a dokumentumnak az identitáspolitika nevet viselő részében azt a véleményét juttatja kifejezésre, miszerint a jövőben a nemzetiség helyett a nyelvet kellene a nemzetpolitika központjába helyezni, és ezzel összefüggésben kezdeményezni kívánják, hogy a népszámlálások során lehetővé váljon a „többes nemzetiségi identitás” bevallása.
    Az önkormányzatiság, vagyis az autonómia megteremtésének kérdéskörében a Most-Híd a kulturális és oktatási önkormányzatiság jogának a megszerzését írja le stratégiai célként, ugyanakkor a területi autonómia létrehozását „nem adekvát megoldásként” jelöli meg.
    A dokumentum megfogalmazói célkitűzéseik sorában létkérdésnek minősítik az autonóm szlovákiai magyar oktatásügy létrehozását, ezzel összefüggésben a magyar oktatási intézmények „legnagyobb hátrányaként” a szlovák nyelv oktatásának módját nevezik meg, amire megoldásként a szlovák nyelv, idegen nyelvként való oktatását ajánlják.
    A stratégia a nyelvi jogok tekintetében a legfontosabb, ám távlati célként számol a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvként való elismertetésével Szlovákiában, ezzel kapcsolatban elsődlegesen a jelenlegi szabályozás szellemiségének a megváltoztatását tűzi ki célul, az „ami nem kötelező, azt is lehet” elv irányába.

MTI

hirdetés
Previous articleMásodszor rendeznek sörfesztivált Pozsonyban
Next articleKomárom lett a kábítószeresek Mekkája?