HAZA RÉGIÓ Az október az emlőrák megelőzésének hónapja

Az október az emlőrák megelőzésének hónapja

915
hirdetés

A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos betegségnek számít. Évente világszerte több mint 2 millió új esetet diagnosztizálnak. Becslések szerint a nők esetében újonnan diagnosztizált daganatos esetek 30 százalékát alkotja. Szlovákia azon országok vezető harmadába tartozik, ahol ez a daganatos betegség a leggyakoribb. A legutóbbi statisztikai adatok alapján 2020 végére az országban csaknem 3000 új mellrákos esetet diagnosztizáltak. A közhiedelemmel ellentétben férfiaknál is előfordul, évente közel 60 férfinél állapítják meg ezt a fajta daganatos megbetegedést, akiknél minden ötödik eset halálos kimenetelű.

A mellrák megelőző szűrésének fontosságát nagyon gyakran alábecsülik, és így a betegek sok esetben már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor súlyos a helyzet. Az emlőráknak több típusa van, és minden egyes beteg egyedi. A család kórtörténetének is nagyon jelentős szerepe van. „A nőknél az egyenes ági rokonnál – gyermek, testvér, szülő – előfordult daganatos megbetegedés esetén kétszeres a kockázat, amennyiben pedig a mellrákot a rokonnál még a menopauza előtt diagnosztizálták, az megháromszorozza a kockázatot“ – magyarázza MUDr. Bese Jóba Erika, a Komáromi Kórház klinikai és radiációs onkológiai osztályának orvosa. A leggyakoribb tünet a mellben vagy a hónaljban tapintható csomó, az emlőbimbó befelé fordulása, ritkábban a mellben érzett fájdalom, vagy a mellbimbó váladékozása. Ezek a tünetek azonban nem minden esetben észlelhetők. Amint azonban megjelennek, azonnal orvoshoz kell fordulni. Alapvető fontosságú megelőző lépés továbbá az emlők havonta végzett önvizsgálata, amit azonban a felmérések tanúsága szerint csak a nők 10 százaléka végez. Az önvizsgálatot a szakemberek már 20 éves kortól javasolják, amire a legmegfelelőbb időszak a menstruáció befejeződése utáni 3–4. nap.
Az emlőrák szűrésére szolgál a mammográfiai és az ultrahangos vizsgálat. „A fiatal nőknél az esetleges elváltozások jobban felismerhetők ultrahangos vizsgálattal. A negyvenedik életév betöltése után a megelőző vizsgálat részét képezi a mammográfia, mely problémamentesen végezhető, 20 mm-es kiterjedésig feltárja az esetleges kóros elváltozásokat, melyek feltehetően nem képeztek még áttéteket“ – hívja fel a figyelmet a megelőzés fontosságára a doktornő. A mell rendszeres, kétévente történő mammográfiás ellenőrzése ezer közül 2–6 nőnél életmentő jelentőséggel bír. Viszont a nők mindössze 30 százaléka vesz részt ezen a vizsgálton, holott legalább 70 százalék lenne az ideális. A vizsgálat során a vizsgálandó nő a mammográfiás készülék elé áll. A szakképzett asszisztens először az egyik emlőt a készülék plexiüvegből készült emlőtartó lapjára helyezi, majd egy másik plexiüveglapot helyez fölé. A két lap segítségével a mellet kissé összenyomja, és két irányból röntgenfelvételt készít, majd ugyanezt az eljárást elvégzi a másik emlővel. Az emlők ellapítása kissé kellemetlen lehet, de nem fájdalmas. Azért van rá szükség, hogy a röntgenfelvételen az emlőkről egyenletesen éles, tiszta
kép készülhessen. Majd másik szögből megismétlik a felvételt. Az egész vizsgálat hozzávetőlegesen 10 percig tart, az eredmény pedig mindjárt rendelkezésre áll.
Becslések szerint a nők 10 százaléka hitelt ad azoknak az interneten terjedő híreszteléseknek, melyek negatívan nyilatkoznak a mammográfiáról. A leggyakoribb a fájdalomtól való félelem, a vizsgálat során a mellre nehezedő nyomás miatt. Az emlő azonban nem olyan kényes, hogy egy rövid háromperces nyomás kóros elváltozást okozhatna benne. Hiszen a nők élete során kibírja például a sportolás közbeni véletlen ütéseket, sőt, a terhességet és a szoptatást is. Emellett egyes nők aggódnak amiatt, hogy a röntgensugarak növelik a rákos sejtek kialakulásának veszélyét. „Ez alaptalan aggály, mivel a röntgensugarak adagja csekély, többszörösen alacsonyabb és kímélőbb, mint egy átlagos csontröntgennél, vagy a CT-vizsgálatnál“ – cáfolja az aggályokat MUDr. Bese Jóba Erika.


Az emlőrákot klinikai vizsgálattal diagnosztizálják, képalkotó vizsgálatokkal és biopsziával. Amennyiben fennáll a rákos sejtek kialakulásának gyanúja, a daganatból biopsziás mintavétellel apró szövetmintát vesznek a gyógykezelés megkezdése előtt. „A biopsziás mintavétel fontos információt nyújt a rákos sejtek típusáról. Az emlőráknak öt stádiumát különböztetik meg. Általánosan érvényes, hogy minél koraibb a stádium, annál jobb a prognózis, kedvezőbbek a kilátások a gyógyulásra“ – magyarázza a doktornő. Ezután meghatározzák a betegség állapotát (staging), ami döntő tényező a gyógykezelés módjának megválasztásához. Az emlőrák onkológiai kezelése állapottól függően lehet műtéti beavatkozás a kezdeti stádiumban, előrehaladott vagy áttétes állapotban pedig kemoterápia vagy sugárkezelés.
Az onkológiai gyógykezelés állandóan fejlődik és évente új gyógyszerek kerülnek forgalomba, így a gyógyulási kilátások nagyon kedvezőek. Amennyiben a betegséget időben felismerik és megfelelő kezelést alkalmaznak, annak hatékonysága eléri a 90 –100%-ot.

agel, (n.zs.)

hirdetés
Previous articleVizsgálati fogságba helyezték a tragikus pozsonyi baleset okozóját
Next articleAlapy Gyulára emlékeztünk, aki „Komárom kulturális életét országos rangra emelte“