HAZA RÉGIÓ Az Aba leve csordogált a hordókból

Az Aba leve csordogált a hordókból

1102
hirdetés

ABA LEVEAba hegyén, a Gónokban október 11-én három település, Ógyalla városa, valamint Ímely és Martos községek közösen tartották meg az idei szüreti ünnepséget. A szereplők ünnepélyes felvonulása után a szabadtéri színpadon gazdag műsorral ajándékozták meg a nézőket.

Fellépett a martosi dudáspáros (Katona István és kisfia), az ógyallai Őszirózsa népdalkör, az ógyallai Kisbellő, a naszvadi Sústya Citerazenekar, a naszvadi Búzavirág éneklőcsoport, a martosi Hagyományőrző Együttes, valamint a Kék Nefelejcs Népdalkör. Természetesen nem hiányozhattak az ímelyi Búzavirág éneklőcsoport tagjai, majd az ógyallai Bellő tánccsoport rimakokovai táncokat mutatott be. Osztatlan sikert aratott az ímelyi Szuper Nagyik csoportja, az ímelyi Szíkes, majd ismét az ógyallai Bellő tánccsoport uralta a színpadot, akik nyáron tanult műsorukban gömöri táncokat mutattak be, természetesen a Deme László vezette zenekar kíséretében. A hazaiak és a bortermelők finom lángost, süteményeket és lepényeket kínáltak az „Aba levéhez”, vagyis a finom borfajtákhoz.

Kép és szöveg:
Petrášová Amália

ABA2 ABA3 ABA4

hirdetés
Previous articleJobbágy József függetlenként indul a választásokon
Next articleInternetadó – A tüntetés lezárása után erőszakos cselekmények történtek a Fidesz-székháznál