HAZA KÜLFÖLD Átadták az új Mercedes buszokat Budapesten

Átadták az új Mercedes buszokat Budapesten

1162
hirdetés

ÁÁtadták a hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro buszokat kedden a fővárosban. A Hősök terén tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország.

Az ország már jobban teljesít, ideje, hogy Budapest is megmutassa, többre képes annál, mint amit korábban mutatott – mondta a kormányfő, aki szerint Budapesten ma más szelek fújnak, mint korábban, a tompultság után a város kezdi visszanyerni életerejét és életkedvét.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a főváros ügyeinek végre van gazdája, hiszen „néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, most pedig Mercedes buszokról, új zenei centrumról, Nemzeti Olimpiai Központról és a főváros nagy tereinek, parkjainak megújulásáról”.
Szólt arról is, a budapestiek megérdemlik, hogy megismerhessék a világ legmodernebb busztechnológiáját a főváros útjain.
A miniszterelnök szavai szerint „húsz év után először állnak úgy a csillagok”, hogy Budapest és az ország vezetése akar és képes is együttműködni. Korábban, két évtizeden át a főváros folyamatosan vitában állt a mindenkori kormányokkal, „dackorszakba merevedett”, függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon – fejtette ki, jelezve: ezért kivételes, „kegyelmi politikai pillanatnak” tartja, hogy „végre ugyanabba az irányba húznak a lovak”.
Az új buszok azt mutatják, hogy Tarlós István sikerrel járt, hiszen a főpolgármester már nemcsak a város megszokott működtetéséről tud gondoskodni, hanem megteremtette az előrelépés előfeltételeit is – zárta szavait Orbán Viktor.
Tarlós István főpolgármester beszédében kulcsfontosságúnak nevezte a közösségi közlekedés színvonalának javítását, és szólt arról, hogy 2006 óta nem állt forgalomba új, alacsonypadlós autóbusz Budapesten. Szavai szerint a fővárosiak 55 százaléka használja rendszeresen a közösségi közlekedést, s 40 százalék buszokkal jár.
Ismertette: Budapesten a buszok egy év alatt 36 millió kilométert futnak. Mint mondta, 2010 előtt az előző városvezetés „elképesztő mértékben” hagyta leromlani a buszparkot, az átlagéletkor egyedülállóan magas volt. Az 1500 járműből álló buszparkban 785 húsz évnél idősebb volt.
A főpolgármester jelezte: az önkormányzati választások után egyből nekiláttak a közösségi közlekedés megújításának, létrehozták a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), és azonnali program indult a járműpark megújítására, amelynek része volt, hogy a legöregebb buszok helyett 100 használt, de jó állapotú, alacsonypadlós buszt állítottak forgalomba.
A VT-Transmannal kötött nyolcéves szolgáltatói szerződésről azt mondta: a 150 buszt a szolgáltató szerzi be, így a járművek az ő tulajdonában lesznek. Megjegyezte: noha voltak viták a tendereztetésnél, most a kormány segítségével sikerült elmozdulni az idős buszok miatti szinte kilátástalan helyzetből.
Till Oberwörder, az EvoBus Gmbh értékesítési és vevőszolgálati igazgatója a Mercedes cég történetére visszatekintve arról beszélt: a Budapestre érkező buszok új fejezetet jelentenek a tömegközlekedésben. Mint mondta, a Citaro a magas műszaki felszereltség, az innováció és a megbízhatóság kombinációja.
Az ünnepségen Till Oberwörder jelképesen egy kormányt adott át Orbán Viktornak, Tarlós István egy buszmakettet kapott, Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának pedig egy hatalmas kulcsot nyújtott át.
A buszok három ütemben állnak forgalomba a fővárosban, májusban az 5-ös, a 9-es, a 25-ös, a 30A, a 104-es és 104A, a 105-ös, a 134-es, a 196-os és 196A, a 204-es, a 220-es, a 224-es, a 230-as és 234-es vonalon. Júniusban és júliusban további vonalakon is találkozni lehet majd a világoskék Mercedesekkel, egyebek mellett a 8-as, az átszervezett 7-es és 7E, a 112-es és a 178-as vonalon is.
A Citarókból a Mercedes eddig több mint 30 ezret gyártott le, a Budapestre érkező C2-es variáns a legújabb fejlesztésű modell. A járművek motorjai az Euro V-ös környezetvédelmi normákat meghaladó EEV-kategóriába (fokozottan környezetbarát) tartozik. A szólóban 285, a csuklósban 357 lóerős dízelmotor van.
A 12 méter hosszú szóló buszok 66, a 18 méteres csuklósok 102 ember szállítására alkalmasak, az ajtók nyitásánál a busz jobb oldala kis mértékben lesüllyed a könnyebb beszállás érdekében, az ajtókban becsípődésgátló rendszer működik. A buszon több lehajtható ülés is van, amelyeket a csúcsidőben felhajtva tovább növelhető a kapacitás.

MTI

hirdetés