HAZA RÉGIÓ Aranyat ért a gútaiak hastánca

Aranyat ért a gútaiak hastánca

1151
hirdetés

47381_305_210Sikeresen szerepelt a gútai Farafir hastánccssoport a magyarországi Gyöngyösön megrendezett nemzetközi hastáncfesztiválon. A megmérettetésen mintegy nyolcvan fellépő között ott voltak a gútai csapat gyermek növendékei.
Idén ez volt a második versenye a csapatnak, felkészültségüket a zsűri is elismerte.
Muzslay Éva szakoktató szerkesztőségünkhöz eljuttatott értékelésében kiemelte, igényes felkészülést tudhatnak maguk mögött a táncosok, a számos kimerítő edzés és a precízen kidolgozott koreográfia meghozta a várt sikert. Egyéni és csoportos kategóriában is versenyeztek.
„Az egyik csoport szaidi (Fördős Nikolett – Viktória, Tóth Karola és Varga Bianka), a másik núbiai táncot (Juhász Bernadett, Román Ramóna és Zsolnai László) mutatott be. Egyéni kategóriában Román Ramóna dobszólója aratott nagy sikert, illetve Tóth Karola fátylas koreográfiája nyűgözte le a zsűritagokat” – írta Muzslay.
Az öt zsűritag úgy találta, hogy a két csoportos koreográfia és Ramóna egyéni száma aranysávos lesz, míg Karola tánca ezüstsávos besorolást kapott. Az okleveleken és ajándékcsomagokon kívül a táncosok különféle kedvezményeket és különdíjakat kaptak. Egyebek mellett ingyenes belépésre jogosultak az októberben Szolnokon megrendezendő  nemzetközi hastáncfesztiválra.
Muzslay Éva szerint ezek az élmények további munkára serkentik a táncosokat, és reményét fejezte ki, hogy az októberi megmérettetésen is sikeresen helytállnak.

villagutta, br, Felvidék.ma

hirdetés