Kezdőlap Egyéb Andrej Kiska a polgármestereket fogadta

Andrej Kiska a polgármestereket fogadta

233
MEGOSZTÁS

Január 10-én a szlovák államfő a városok polgármestereit fogadta. Andrej Kiska a lakosok és az önkormányzatok szükséges jó kapcsolatát hangsúlyozta. Stubendek László polgármester az év kezdete óta már második alkalommal találkozott a kormányfővel, akinek jó emlékei vannak Komáromról a korábbi látogatása kapcsán.

Fehér Tibor (Illésháza), Hájos Zoltán (Dunaszerdahely), Andrej Kiska, Stubendek László, Szabó Jenő (Párkány), és Agócs Attila (Fülek)

“Az államfői fogadáson a köszöntő beszédében az elnök kiemelte az önkormányzatok szerepét az iskolák és az idősgondozás terén, hangsúlyozva a szociális érzékenységet. A fiatalok kapcsán megjegyezte, nagyon meghatározó, milyen oktatásban részesül a jövő generációja. Elmondása szerint fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat a hivatalokban” – mondta el Stubendek László polgármester.