Kezdőlap Egyéb A zsidó vagyon árjásítása

A zsidó vagyon árjásítása

144
MEGOSZTÁS

IMG_0328Az 1939 és 1945 közötti időszakban jó néhány zsidóellenes törvény és rengetek rendelet született, melyeknek fő célja a zsidók gazdasági- és közéletből való eltávolítása volt. A sok törvényen és rendeleten kívül nagy tragédiának számított a munkaszolgálat is, ahová a zsidó férfiaknak kötelező volt belépni. A munkaszolgálatos táborok 1939 nyarán jöttek létre, és a honvédség „kisegítő“ alakulatainak számítottak. Ezt a fajta munkaszolgálatot még nem lehetett kifejezetten büntetőnek mondani. Nem sokban különbözött a honvédségtől. Tagjai nem fegyverrel, hanem ásóval és kapával „dolgoztak“. 1941 tavaszától azonban a megkülönböztetés és a megalázás lett a munkaszolgálat fő elve.

A komáromi zsidóknak már az Osztrák – Magyar monarchia alatt sikerült a mindennapos életbe beilleszkedniük és fontos szerepet játszottak a gazdasági életben.

A szituáció 1939 után változott meg, amikor a lakosokon kívül már a város képviselői is nyíltan vállalták az antiszemitizmust. 1941-ben a képviselőtestület néhány ülésén döntött arról, hogy a zsidókat fokozatosan a gazdasági életből ki kell szorítani. A történések azonban nagy fordulatot vettek 1944. március 19-ke után, mikor az országot megszállta a német véderő. Így a zsidó vagyon összeírására már 1944. márciusában sor került, az alapjogszabály viszont az 1600/1944 miniszterelnöki rendelet volt a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről (1944. április 16). Miután a Sztójay – kormány elérte a zsidóság vagyonának leltározását és zár alá vételét, a kisemmizést a Szálási – kormány azzal tetézte, hogy a 3840/1944 M.E. számú(1944.november 3.) rendeletben a következőket jelentette ki : „A zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át. Ezt a vagyont a háború viselésével és a hadikárokkal, a hadigondozással, továbbá a zsidókra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával járó költségek fedezésére kell fordítani.“ Szinte minden vagyontárgyra bejelentési kötelezettséget határoztak meg – a közúti gépjárművekre,a rádiókra, a vagyonra, lőfegyverekre, lőszerekre,gyógyszertári berendezésekre, ingatlanokra… Az említett rendelet kötelezte a zsidókat minden tízezer pengő feletti vagyon bejelentésére (letétként be kellet szállítani a legközelebbi pénzintézetbe). Továbbá ugyanúgy letétbe kellett helyezni az összes értékpapírt és nemesfémből készült tárgyat. A rendelet a ruha mennyiségének nagyságát is szabályozta. (két „használati ruha,egy felöltő és egy télikabát,két kalap,illetve hat egyszerű alsónemű maradhatott bejelentés nélkül a zsidók tulajdonában) Március 22.-e utáni összes adásvételi és ajándékozási szerződés is semmisnek lett nyilvánítva. A bankbetétek pedig zárolva lettek, havonta ezer pengőt vehettek ki róluk. A bejelentési kötelezettséget egyben zár alá vétel és úgyszintén a beszolgáltatási kötelezettség követte.

            Komáromban is megkezdődött a zsidó tulajdonosok vagyonának összeírása és a telekkönyvbe való bejegyzése. Nyilván a zsidók nem akarták az összes vagyonukat az államnak beszolgáltatni és persze voltak olyanok is, akik segítették őket ebben a cselekvésben. Igaz, kisebb – nagyobb sikerekkel. Egy cikk a Komáromi Lapokból Váradi Gyula, ékszerészt említi (Jókai utca 4) aki „Váradi Annával nagymennyiségű aranyat és ezüstöt rejtett el egy Citrom utcai ház pincéjében. Váradiék azonban több oldalról akarták magukat biztosítani és készítettek egy kisebb csomagot 15 000 P értékben is. A csomagot aztán átadtak egy asszony ismerősnek.“ Az asszony egy idő után elmondta a férjének aki elment a rendőrségre. Így a segítség sikertelen volt.

            Az hogy márciusban az összes zsidó üzlet zárolva lett és ebből 56 várt megszüntetésre nagy mértékben megbénította az üzleti életet és a közellátást. Ezért a keresztény árusoknak engedélyezték, hogy az élelmiszert a zsidó üzletekből elvigyék és a saját üzletükben árulják. A gazdaság szempontjából fontos vállalatokat hatóságok által kinevezett keresztény igazgatók vettek át, és az ő vezetésük alatt újból megnyitották. A vállalatvezető köteles volt az üzletet fenntartani és a továbbvitele végett a szükséges intézkedéseket megtenni ( ide sorolhatjuk pl.a péküzleteket). A vagyontalanítás utolsó előtti állomása a gettósítás volt. A tízezer lakosnál kisebb településekből a zsidók kötelesek voltak más községbe illetve városba átköltözni. Más helyeken csak a kijelölt részeiben,utcáiban,illetve házaiban lakhattak. Így Komáromban is kijelölték a gettót – A Király Püspök utcától egészen a református és katolikus temetőig,továbbá a Zsák,Kispolgár és Citrom utca egészen a Duna rakpartig.

A deportálások után sokan egymást közt versengtek a zsidóktól elkobzott lakások, üzlethelyiségek illetve különböző tárgyak megszerzésében. A meghagyandónak ítélt üzlethelyiségeket igényelni lehetett. A lakásokat csak ideiglenes bérletként lehetett kibocsájtani. A bérletüket pedig az állam, illetve pontosabban a helyi törvényhatóság szabta ki. A zsidók kiköltöztetése után egy újabb rendelet szabályozta, hogy milyen sorrendben kell a zsidó ingatlanokat elosztani. A prioritások ezek voltak – a köztisztviselők, a kibombázottak, a hadirokkantak és a frontharcosok soron kívüli elbánást igényelhettek. Ez azonban nem tette zökkenőmentessé az ingatlanok elosztását, mivel az igény messze meghaladta a keretet.

A zsidók üzlethelyiségeinek hasznosítása az üzlethelyiségekben lévő ingóságok értékesítése után nyomban megkezdődött. Az árukészlet és berendezés igénylésére kérvényt kellett benyújtani a komáromi iparhatósághoz. Csak azokra az üzlethelyiségekre lehetett igénylést benyújtani amelyekben már sem árukészlet, sem pedig berendezés nem volt. Sok üzlethelyiséget foglalt le maga a honvédség is, illetve a Komáromban állomásozó német véderő. Azt lehet mondani, hogy a megszállás után a németek, és persze később a magyarok is, kisajátítottak a zsidóktól mindent amire éppen szükségük volt – az irodák, illetve a szállásaik felszereléséhez és berendezéséhez. De rengeteg menekült számára is a mindennapi élethez szükséges tárgy a zsidó vagyonból lett bebiztosítva (ágyak,evőeszközök,étkészletek,edények,éjjeli szekrények). Az az auschwitzi kép ahol cipők és ruhák tornyosulnak egy helységben bizonyára mindenki számára ismert. Kevesen tudták azonban, hogy rengeteg magyar városban ennél jóval nagyobb hegyek tornyosultak. Ezeknek a ruháknak egy töredékét ingyen vagy jelképes áron szétosztották. Ami a bútorokat és a berendezéseket illeti – többnyire menekültek, vagy bombakárosultak részesültek belőlük. A visszatérésük után így a zsidóknak nem csak a koncentrációs táborok borzalmait kellett feldolgozniuk, hanem az otthonuk, családjuk és vagyonuk elvesztését is, méghozzá egy olyan környezetben, ahol nem mindig érte őket szívélyes fogadtatás.

 

Mgr. Katarína Répásová

MVSR, Štátny archív v Nitre, pobočka Komárno

 

dunataj.sk