HAZA SPORT “A török bajnokság nagy lehetőség számomra” – interjú Mocsi Attilával, a magyar...

“A török bajnokság nagy lehetőség számomra” – interjú Mocsi Attilával, a magyar válogatott lakszakállasi származású hátvédjével

759
hirdetés

Kilenc évesen került Győrbe, alig tizennyolc évesen mutatkozott be az NB I-ben, huszonkét évesen pedig válogatott behívót kapott. Bár a bemutatkozás még várat magára, de csupán idő kérdése, hogy Felvidék Priskin Tamás után egy újabb, magyar címeres mezt viselő fiának szurkolhasson. A lakszakállasi származású Mocsi Attila az aktuális szezon kezdetén a transfermarkt.com szerint Botka Endre mögött a második legértékesebb magyar hátvéd volt az NB I-ben. Csak azért volt, mert augusztus végén a török Süper Ligbe frissen visszajutott Çaykur Rizespor 785 ezer eurót nem sajnálva leigazolta a Zalaegerszegtől. Attila sosem ült a babérjain, mindig keményen megdolgozott a sikerért, ami az első meccsén, két nappal megérkezése után is megmutatkozott; a legfontosabb helyi rangadón, a Trabzonspor otthonában, 25 ezer néző előtt már a 20. percben megszerezte a vezetést új csapatának, hozzájárulva a Fekete-tengeri Karvalyok (ahogy a klubot becézik) első szezonbeli győzelméhez. A kezdetekről, a klub- és országváltás körülményeiről, Európa tíz legjobbja közé tartozó bajnokságról, illetve a küszöbön álló szerbiai EB-selejtező mérkőzésről magával a játékossal beszélgettünk.

Kép: MTI/Katona Tibor

 

Gratulálunk az átigazoláshoz. Meséld el, hogyan tudtad meg és hogyan élted át a hírt, hogy a Rizespor leigazolna? Hol voltál éppen, mi volt az első, amit tettél, milyen volt a kiutad? Valóban magángéppel jöttek érted?

Köszönöm szépen. Mondhatni, nagyon gyors volt a vége. Már egy héttel előtte volt szó az átigazolásról, de az utolsó napokban felgyorsultak az események. Közben végig a csapattal edzettem, készültünk a Zalaegerszeggel a következő bajnokira, de már benne volt a váltás a fejemben. Szerdán már közel volt, csütörtökön délelőtt pedig sikerült mindent elrendezni, aznap reggel pedig repültem Rizebe, valóban magángéppel.

Voltak esetleg más érdeklődők is utánad?

Sok helyről volt, de nem jött konkrét ajánlat, vagy nem tudtak a felek megegyezni.

Hogy érzed magad, sikerült már a beilleszkedés? Hol, kivel laksz? Milyen a város?

Két hetet töltöttem el eddig ott, nem lehet panaszom. Minden tökéletes, a klub edzőkozpontjában lakom, míg lakást keresek, ami hamarosan meglesz. Jó uton halad a beilleszkedés, amit a játék is segít, minden nagyon pozitív.

A mi régiónkban nem annyira ismert klub – tudtál valamit arról, hogy hova szerződsz?

Mindig is követtem a focit, nyilván a török bajnokságban mindenki a Galatasaray, Fenerbahçe, Beşiktaş hármast figyeli. Tudtam, hogy tavalyelőtt kiestek és most visszajutottak, de többet nem tudtam én sem, a konkrét ajánlat után néztem utánuk.

Szalai Attila szép éveket tudhat maga mögött a Fenerbahçéban, a fővárosi klub szurkolói  „védelmi miniszterként” is emlegették őt. Dzsudzsák Balázs a Bursasporban, Varga Kevin pedig a Hataysporban és a Kasımpaşaban szerepelt korábban. Sikerült-e velük beszélned arról, milyen a török bajnokság?

Attilával beszéltem, de csak mikor már kint voltam. Nagyon jókat mondott, nagyon szeretett ott lenni, nyilván Isztambulban más, Rize más város, természethez közeli, a város tekintetében rendben van minden. A török bajnokság ereje is mutatja, hogy kik mentek oda, nagy lehetőség ez számomra.

Egyeztettél esetleg az átigazolás előtt Marco Rossival, vagy most a válogatott szereplés közben?

Nem beszéltem vele, most gratulált az átigazoláshoz és a bemutatkozáshoz.

Hogy megy a kommunikáció? Meg tudod magad mindenkivel értetni?

Angolul kommunikálunk, sokan tudnak, a törökök is, de van két fordítónk, nincs semmi gond ezzel.

Milyennek látod a török szurkolókat, akik fanatikusok hírében állnak?

Igen, nagyon fanatikusok. Már az első meccs nagy élmény volt, amikor 25 ezren voltak, de nagy élmény volt az első hazai mérkőzés is, rengeteg hazai szurkoló biztatott minket, remek volt a hangulat az egész meccsen.

Szebb bemutatkozást aligha kívánhattál volna – mindjárt az első meccsen gólt szereztél, ráadásul a regionális rangadón a tavalyelőtti bajnok Trabzonspor otthonában. Milyen érzés volt? Hogyan gratuláltak a csapattársak?

Nagy szükség volt a győzelemre. Az álomszerű bemutatkozás nagyon pozitív volt, az első perctől kezdve nagyon jól fogadtak, ennek is tudható be, hogy nagy volt az örömünk, de nem volt semmilyen rituálé.

Érkezésedig a csapat két forduló alatt csak egy pontot szerzett, azóta viszont két meccsen hatot. Szerinted már összeállt a csapat, amely képes lesz kivívni a bentmaradást?

Azt gondolom, hogy nagyon jó játékosokból álló csapatunk van, igazából az én beilleszkedésem is azt mutatta, hogy a csapat egységes, maximálisan megvan a minőség a bentmaradáshoz.

A török foci első nagy virágzását a 2000-es évek derekán élte. A török válogatott 2002-ben világbajnoki bronzérmes lett, olyan ismert nevekkel a soraiban, mint Hakan Şükür, Rüştü Reçber, Yıldıray Baştürk, Emre Belözoğlu, Ümit Davala, Ilhan Mansız, Nihat Kahveci, Okan Buruk, Mustapha Izzet vagy Tugay Kerimoğlu. A Galatasaray 2000-ben UEFA-kupát nyert, illetve olyan nemzetközi sztárok játszottak ott, mint Claudio Taffarel, Gheorghe Hagi, Gheorghe Popescu, Mário Jardel, Ariel Ortega, Kennet Anderson, Abel Xavier, Szerhij Rebrov vagy a szlovák Miroslav Karhan. Azóta Didier Drogba és Wesley Sneijder is megfordultak ott, jelenleg pedig a legnagyobb nevek közé Mauro Icardi, Edin Džeko, Dries Mertens, Fred, Wilfried Zaha, Hakim Zijes, Alex Oxlade-Chamberlain, Lucas Torreira, Michy Batshuayi, Cengiz Ünder, Dusan Tadics és Dominik Livaković sorolható, illetve tavaly Juan Mata és Dele Alli is ott szerepelt. Szerinted a török bajnokság renoméja ismét felfelé ível?

Igen, látni azt, hogy mekkora nevek jönnek ide, mindenképpen egyre erősebb lesz, nagy öröm számomra, hogy ilyen bajnokságban mérethetem meg magam.

Az eltelt egy évben több nagy sztár is a török bajnokságból dobbantott a topligák felé – ilyen pl. Kim Min-dzsé, Arda Güler, Nicolὸ Zaniolo, Altay Bayındır vagy éppen Szalai Attila. Szerinted a török bajnokság miben tud majd segíteni, hogy hasonló utat járj be?

Abszolút mindenben. Még nagyon az út elején járok, ez az első külföldi kalandom. Csak saját magamra kell koncentrálnom, hogy minél jobban sikerüljenek a meccsek, felvegyem a török ritmust, aztán kiderül, hogyan tovább. Arra kell koncentrálnom, hogy lépésről lépésre haladjak. A török bajnokság játékképe összetett, jó játékosok vannak, viszont melós is a bajnokság, nagy az iram, sok a parharc, elöl meg sok a minőség.

Mik a klub céljai?

Nyilván a biztos bentmaradás. Nagyon fiatal a csapatunk, nagy a potenciál a Rizesporban, megadják a bizonyítási lehetőséget, ezzel kell élni.

Térjünk vissza egy kicsit a kezdetekre: Már egészen fiatalon Magyarországon kezdtél el játszani, mesélj viszont néhány mondatot, hogyan jutottál el az ETO akadémiájáig? Azt tudjuk, hogy édesapádnak hála már kiskorodtól a foci volt a mindened. Hol fociztál a Győr előtt?

Nagyon piciként Lakszakállason apummal, onnan pedig Ekelre mentem, U7-U8 korosztályokba, onnan pedig 9 évesen, Kovács Krisztiánon (aki már Győrben játszott) keresztül kerültem Győrbe próbajátékra, aztán ott maradhattam és nyolc évig ott játszottam.

A Győr már szinte megkerülhetetlen lépcsőfokként szolgál a felvidéki futballisták számára, ha a profi labdarúgásban szeretnének szerepelni. Elég megemlítenünk rajtad kívül Priskin Tamás, Bénes László vagy Lacza Alex példáját. A tapasztalataid szerint mitől ilyen jó a győri játékosképzés?

Nyilvan sokat köszönhetek nekik, komoly munka folyt ott. Azóta nem követem őket, nem látok bele a munkába, de mindenkinek adott a lehetősége, legyen az a győri vagy más budapesti akadémia. Sok pluszmunkával és kitartással el lehet érni a célokat.

A World in Motion ügynökség képvisel, amit a világ legnagyobb irodái közt tartanak számon. Mekkora szerepük volt abban, hogy így tudj fejlődni?

2017 óta képviselnek, a magyar kapcsolattartójukon keresztül. Minden átigazolásban segítettek, nekik is nagyban köszönhető a fejlődésem.

A magyar utánpótlásrendszerben nagyon sok fiatal van jelen, ezért keményen meg kell küzdeni az esélyért. Szerinted Te minek köszönhetted, hogy sikerült az NB I-be, illetve a válogatottba is eljutnod?

Sok mindenkinek, de legfőképpen az alázatos munkának. Céltudatosan kell dolgozni, és a célokat el lehet érni.

Miért döntöttél úgy, hogy magyar, nem pedig szlovák válogatott leszel?

Nagyon fiatalon, kilenc évesen az U13 nyugat-magyarországi válogatottba kerültem, így nem is nagyon kerültem döntéshelyzetbe.

Jelenleg a válogatottal készülsz a Szerbia és a Csehország elleni mérkőzésekre – milyen meccsekre számítasz? Főleg a szerbek elleni idegenbeli mérkőzés lesz nehéz, még akkor is, ha zárt kapus lesz.

Nehéz lesz, jó játékosok alkotják a szerb válogatottat, de szerintem csapatként jobbak vagyunk, ez remélem meg is fog mutatkozni, pontért, pontokért utazunk Szerbiába.

Konczer András, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleA Szövetség már június elején felhívta a figyelmet a migráció problémájára
Next articleÓgyalláról származik a pesti Andrássy út világvárosi jellegének egyik kialakítója