Kezdőlap Egyéb A Selye János Gimnázium diákjának három hete Németországban

A Selye János Gimnázium diákjának három hete Németországban

50
MEGOSZTÁS

nemetorszagban-sjg-4A nyári szünetem utolsó 3 hetét Németországban tölthettem egy tanulmányút résztvevőjeként.

A 2015/16-os tanévben az országos német olimpia harmadik helyezettje lettem, és jutalmul egy háromhetes ösztöndíjat kaptam a PAD (Pädagogischer Austauschdienst- Pedagógiai Csereszolgálat) jóvoltából.

Az út a németországi Hamelnbe szólt, ahol egy ugyan rövid, de annál izgalmasabb időre a Schiller Gimnázium diákjává válhattam.

Augusztus 12-én találkoztam Pozsonyban 11 diáktársammal és tanárnőnkkel, akikkel az elkövetkező három hétben szoros barátságot kötöttünk. Mindannyian Szlovákia különböző sarkaiból érkeztünk. Jómagam Dél-Szlovákiát és az itt élő magyarokat, valamint iskolámat, a komáromi Selye János Gimnáziumot képviseltem. Számomra maga az utazás is tele volt meglepetésekkel, ugyanis életemben először repültem és nagyon megszerettem ezt az utazásformát.

Késő este érkeztünk meg Hamelnbe. Itt a vonatállomáson már várt mindenkit az ő „vendégcsaládja”. Mondhatjuk úgy is, hogy azonnal bedobtak minket a mélyvízbe, ugyanis amint megérkeztünk, új családunkkal tölthettük a hétvégét. Nagyon elégedett voltam. Egy rendkívül kedves és rokonszenves családhoz kerültem. Saját szobát kaptam és rögtön családtagnak számítottam. Megtapasztalhattam a német vendégszeretetet, amelyet csak dicsérni tudok. Igaz, hogy a németek nem olyan lobbanékony természetűek mint mi magyarok, de bátran kijelenthetem, hogy a közismert közhely, miszerint minden német rideg, nem igaz. Megmutatták nekem a városukat és gyönyörű helyekre vittek el. Többek közt Bückeborgba, a világ mindössze öt fejedelmi lovasiskoláinak egyikébe (Fürstliche Hofreitschule Bückeborg).

A gimnáziumban javarészt némettanárnőkkel végeztünk csoportmunkákat. Nem klasszikus tanításról, hanem inkább játékos nyelvismeretbővítésről volt szó. Rögtön az első nap összegyűjtöttük a szerintünk tipikus német dolgokat egy plakát formájában, majd az utolsó napokban még kiegészítettük ezeket új tapasztalatainkkal. Sokat rajzoltunk, kártyajátékokat játszottunk, sőt még a heti vásárból is tanulságos játékot tudtak számunkra varázsolni: új szavakat kellett keresnünk az ábécé egyes betűire.

 Részt vehettem német kortársaim egy- egy óráján is. Így az iskolapadban nemcsak a nyelvismereteimet mélyíthettem el, hanem sok érdekes ismeretet szereztem a német iskolarendszerről, az ottani mindennapokról és a helybéliek szokásairól.

Azonban nemcsak az iskolapadot nyomtuk. Német tanárnőink tarka programot készítettek el számunkra. Szinte minden második nap egy-egy kirándulással telt el. Megcsodálhattuk Hameln város varázslatosan sokszínű építményeit, Hannover városának panorámáját a városháza tornyának tetejéről, ellátogattunk Bodenverder-be is, a híres Münchhausen báró otthonába. Az helyi bobpályán pedig nagy élvezettel siklottunk le. Nemcsak városnézésen vehettünk részt, hanem egyéb különleges élményben is részesülhettünk: a hamelni üvegfúvóműhelyben (Hamelner Glasbläserei) mindannyian saját üveggolyót készíthettünk, szintén Hamelnben, a kalandparkban (Hamelner Kletterwald) megmászhattuk az erdő legmagasabb fáit, hajóztunk a Weser folyón és még sorolhatnám.

A háromhetes „német életünket” természetesen illően le akartuk zárni. Ezt egy búcsúest formájában valósítottuk meg. Egy prezentáció keretén belül bemutattuk újonnan szerzett német családtagjainknak a mi kis országunkat, hagyományainkat, látványosságainkat és termékeinket. Valamint, hogy egy kicsit közelebbinek érezzék ők is magukhoz a mi hazánkat, sütöttünk nekik a nálunk honos édességekből: kiflifelfújtat, réteseket, pozsonyi kiflicskéket és mecenzéfi kalácsot.

Röviden összefoglalva: egy óriási lehetőség volt ez a három hét számomra. Nemcsak némettudásomat fejleszthettem, de új barátságokat is köthettem, új tájat láthattam és közben a személyiségem is egy kicsit jobbá formálódott.

Végezetül még szerettem volna megköszönni felkészítő tanáromnak, Fekete Juditnak, támogatását, munkáját és buzdítását, ugyanis segítsége nélkül nem sikerült volna ide eljutnom.

Bartalos Angelika (III.B)