HAZA RÉGIÓ A minőségi párlatokért és a kulturált pálinkafogyasztásért

A minőségi párlatokért és a kulturált pálinkafogyasztásért

647
hirdetés

A Gazda Polgári Társulás és a Szlovákiai Pálinka Lovagrend, a TRINIX Kft. együttműködésével, Komárom város védnökségével április 22-én a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében tartotta a Duna Arany Párlata 2023 elnevezésű, XI. Országos és Nemzetközi Pálinka- és Gyümölcspárlat-verseny díjátadóval egybekötött eredményhirdetését. Az esemény megvalósulását Magyarország Kormánya és az Agrárminisztérium is támogatta.

Öt országot képviseltek a pálinkalovagok

A pálinkalovagrendek Klapka téren történő felsorakozása után Varga Imre, a Szlovákiai Pálinkalovagrend nagymestere a nejével, Varga Edittel együtt köszöntötte a hazaiakon kívül Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból és Horvátországból érkezett pálinkalovagokat, az unokájuk pedig elénekelte a Klapka-indulót.

„Fel-fel, vitézek a csatára…!” — énekelte a Varga-unoka

Majd mindnyájan bevonultak a Tiszti Pavilon dísztermébe, ahol ünnepi beszédek hangzottak el. Keszegh Béla, Komárom polgármestere is köszöntötte a jelenlevőket. Hangsúlyozta: legyünk büszkék régiónk értékeire, így a pálinkáinkra is, amelyekben a minőségi alapanyagokon kívül sok munka is van. A lovagoknak azt kívánta, hogy töltsenek szép napot Komáromban, s gratulált az elért eredményeikhez.

Varga Edit üdvözölte a megjelent pálinkalovagokat

Azután Hancsók Szabolcs, az Agrárminisztérium illetékes vezető tanácsosa kapott szót. Örömmel nyugtázta, hogy egyre magasabb színvonalúak az ehhez hasonló, közösségkovácsoló rendezvények, s elismerően szólt az idei impozáns helyszín kiválasztásáról. Jóleső érzéssel töltötte el a tény, hogy

a Kárpát-medence minden szegletéből beküldött több mint 650 gyümölcspárlat- és pálinkaminta is bizonyítja a készítőik tehetségét, szorgalmát. E verseny nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül összehozza az embereket…“

– fogalmazott.

„E verseny nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül összehozza az embereket…“

Varga Péter, a Gazda PT elnöke leszögezte: „A pálinka összmagyar érték – hungarikum, ami íz- és színkavalkádot közvetít, s titka a Kárpát-medence környezeti adottságaiban, klímájában és a készítőik hozzáértésében is rejlik“. A vendégek sorában Patasi Ilonát, a Szlovákiai Agrárkamara elnökét is köszöntötte.

Varga Péter, a Gazda PT elnöke

A műsort magyarul és szlovákul vezető két média szakember: Pézman Zoltán és Drahu Dobrovicsová emlékeztetett: a Covid-pandémia miatt három évig nem tudtuk ünnepelni a pálinkát és azokat, akik abba beletették a tudásukat. Hozzátette: az elmaradt díjkiosztók után felettébb örvendetes ismét találkozni egymással és újabb lovagokat avatni.

Ez alkalommal sor kerülhetett az ünnepélyes lovaggá avatási ceremóniára is, amely keretében a sikeres pálinkakészítő ifjakat: Lajtos Krisztiánt, Farkas Gergelyt, Varga Bálintot és Farkas Bencét ütötték lovaggá, miután esküt tettek.

Az ünnepélyes lovaggá avatási ceremónia egyik pillanata

Varga Imre nagymester az eredményhirdetés előtt e verseny céljaként azt jelölte meg, hogy népszerűsíteni kívánják a minőségi párlatokat és a kulturált pálinkafogyasztást. Színpadra szólította a lovagrendjüket tudásával, tapasztalataival folyamatosan segítő Jozef Augustint, akit különdíjjal jutalmaztak, vagyis a rendjük örökös tagjává választották.

A különdíj bejelentése közben

Majd a rendezvény fénypontjaként sok egyéni és kategóriánkénti díjat, illetve arany-, ezüst- és bronzérmet, okleveleket vehettek át az arra érdemes pálinkalovagok, akik közül országonként külön-külön kupákkal is jutalmazták a legsikeresebbeket. Ahogy elhangzott: az ítészek a hagyományos ízek mellett idén olyan különlegességeket is bírálhattak, mint a kökényből, fügéből, fekete ribizliből, erdei bogyós gyümölcsökből, paradicsomból, zellerből és petrezselyemből készített nyelvoldó nedűk.

Az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesület több aranyérmet kiérdemelt

Ez alkalommal a magyarországi versenyzők közül Nagy Attila, Erdélyből és Partiumból az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesület, Horvátországból Kovács Sándor, Szlovákiából pedig Burkovský Róbert bizonyult a legjobbnak. Mivel a Vajdaságból az idén senki sem adott le 20 mintát, az esetében nem hirdettek győztest.

A díjkiosztó ünnepség résztvevői

A díjkiosztás után Varga Imre nagymester elmondta: az idei versenyt más alapokra helyezték, mint az előző tízet, vagyis már együttműködnek a Gazda PT-vel, amely hathatós anyagi, szellemi és szervezési jellegű segítséget nyújtott a lovagrendjüknek.

Hancsók Szabolcs, Patasi Ilona és Varga Péter

Nem rejtette véka alá a véleményét, hogy a három kimaradt év némileg negatívan tükröződött vissza a leadott minták terén: idehaza gyengébb eredményeket értek el, mint a korábbi években. Hozzátette: részben a kedvezőtlen időjárásnak is „köszönhető“ a minőségromlás.

A gazdákra nehezedő terheket is megemlítette: április 1-től Szlovákiában emelték a jövedéki adót, ami a növekvő energiaárakkal együtt emeli a pálinkafőzdék költségeit.

Varga Imre, a Szlovákiai Pálinka Lovagrend nagymestere

A hazai nagymester mindezek ellenére optimista a jövőt illetően, mert a múltban is mindig sikerült valahogy kijönniük a hullámvölgyekből. “A legutóbbi versenyünkhöz képest pedig megháromszorozódott a leadott minták száma, ami azt bizonyítja, hogy van jövője az ilyen jellegű rendezvényeknek, amelyek kapcsán visszajelzést, részletes értékelést és ösztönzést kapnak a pálinkakészítők” – emelte ki.

A díjkiosztót a nagymegyeri Megyer Táncegyüttes fellépése színesítette

A díjkiosztót a nagymegyeri Megyer Táncegyüttes fellépése színesítette, végül pálinka- és gasztronómiai kóstolóval egybekötött fogadásra került sor, ahol előtérbe kerültek a helyi ízek. Ráadásul a házigazdák egy nemrég egybekelt hazai lovagpárnak tortával is kedveskedtek.

Kezdődhet a tortakóstoló…

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés
Previous articleKüzdelmes KFC-győzelem, kiállított komáromi csapatvezető
Next articleVlčan: Nem szennyezett a gútai malomból származó liszt