HAZA SJG A  Jó Szó immár 24. alkalommal a Selye János Gimnáziumban

A  Jó Szó immár 24. alkalommal a Selye János Gimnáziumban

618
hirdetés

Három év kihagyás után idén is immár hagyományosan irodalmi rendezvény színhelye volt a komáromi Selye János Gimnázium díszterme. 2023. április 25- én  és 26-án került megrendezésre a Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű  szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny kerületi  és  országos   fordulója.

Idén a verseny fővédnöke Zuzana Čaputová köztársasági elnök volt.

 A megmérettetésnek immár többéves hagyománya van a komáromi gimnáziumban. A verseny kezdeményezője, megalapítója és a mai napig főszervezője Csémy Marianna az iskola szlovák szakos tanára. A verseny alapgondolata abból indult ki, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelv és irodalom oktatása kulcsszerepet tölt be. A szlovák nyelv tanulása és tanítása azonban elképzelhetetlen az irodalom, a kultúra ismerete nélkül. Ezért a verseny elsődleges célja az volt, hogy fejlesszük diákjaink szókincsét, nyelvi és kommunikáció készségét, megismertessük velük egy másik nép irodalmát és kultúráját, valamint szereplési lehetőséget adjunk azoknak a tanulóknak,akik szívesen szerepelnek  nagyközönség előtt.

            A rendezvény 24 éves múltra tekint vissza, és évek óta  komoly szerepet tölt be a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásában.

A mára  nemzetközivé bővült és hagyományokkal rendelkező megmérettetés egy osztályon belüli szavalóversennyel kezdődött 1996 – ban. A szlovákiai magyar diákok részére indított komáromi kezdeményezésből több járás iskoláit megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát.

Az iskolai fordulót követően fokozatosan 1998 – tól járási, majd kerületi szintűvé bővült a verseny. A Nyitrai kerület öt járásában működnek magyar tannyelvű iskolák, így a Komáromi, a Nyitrai, a Lévai, Vágsellyei és az Érsekújvári járás legjobbjai már évek óta a Selye János Gimnáziumban  mérik össze tudásuk legjavát. A rangos megmérettetésnek  az évek során több száz résztvevője volt. A 2012/13 –as tanévben elso ízben az országos fordulót is sikerult megszervezni.

A Besztercebányai kerület legjobbjai idén is ellátogattak a Selye János Gimnáziumba. Eljöttek a szerepelni vágyó diákok Rimaszombatból és Tornaljáról is.

A szavalóversenybe  az alapiskolák felső tagozatosai, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok alsó évfolyamainak diákjai kapcsolódhatnak be. Az előadott versek és prózai művek szlovák írók alkotásai ,de a diákok gyakran a világirodalomból is választanak műveket.

A rendezvény akkor vált nemzetközivé, amikor a szervezők a 2001/2002 –es tanévtől nemcsak a szlovákiai magyar fiataloknak akartak szereplési lehetőséget adni, hanem megszólítottak olyan nemzetiségi iskolákat is Magyarországon, ahol oktatják a szlovák nyelvet. Az elmúlt 22 év alatt több általános iskola kapcsolódott be a megmérettetésbe, köztük budapesti, békéscsabai, nyíregyházi, pilisszentkereszti, tótkomlósi, dabasi, szarvasi, pitvarosi, nagycserkeszi, nagybánhegyesi , pilisszántói, piliscsévi, dunaegyházai és bükkszentkereszti résztvevőkkel.

A magyarországi nemzetiségi iskolák tanárai elmondták, hogy  szívesen vesznek részt Komáromban a szavalóversenyen , mert kedves fogadtatásban, házias, példaértékű vendéglátásban van részük. A diákok által is nagyon kedvelt a rendezvény, mert  új ismerősökre, barátokra tesznek szert, gyarapítják szókincsüket, fejlesztik nyelvtudásukat, beszédkészségüket.

A verseny bővítésének célja a kapcsolatteremtés volt a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyar diákok és pedagógusok között, egymás kultúrájának megismerése, egymás elfogadása. Szeretnénk ezzel hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok  megértsék a kölcsönös tolerancia  és megbecsülés fontosságát, hogy ezúton válhasson a költészet  egyfajta kapcsolódási ponttá, amely   összeköt minket. Az irodalom segítségével talán a Duna mindkét partján élő nemzetek és nemzetiségek is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

A nemzetközivé bővülő eseményt az elmúlt években több neves személy is támogatta. A fővédnökséget vállalók  között voltak : Szigeti László, Csáky Pál, Bugár Béla, Bastrnák Tibor, Rudolf Chmel, Dávid Ibolya, Sólyom László, Ivan Gašparovič, Szili Katalin, Pavol Paška, Kövér László, Peter Pellegrini és Andrej Danko.

Az idei versenyt az iskola igazgatója Andruskó Imre és Csémy Marianna tanárnő a verseny alapítója és egyben a rendezvény háziasszonya nyitották meg. Presinszky Emma, Száraz Ádám és Grosch Júlia  a Selye János Gimnázium diákjai értékes kultúrműsorral kedveskedtek a résztvevőknek.

A kétnapos  versenyzés után  ünnepélyes  eredményhirdetés következett.

Íme az eredmények:

Kerületi forduló győztesei:

  1. kategória: Senkulič Dézi – Selye János Gimnázium, Komárom
  2. kategória: Veladi Jázmin – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
  3. kategória: Balogh Laura – Alapiskola Naszvad
  4. kategória: Paló Marko – Alapiskola Nagysalló

Országos forduló győztesei:

  1. kategória:
  2. hely: Senkulič Dézi – Selye János Gimnázium, Komárom
  3. hely: Zsapka Zsófia – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
  4. hely: Góbis Sára – Tompa Mihály Gimnázium, Rimaszombat
  5. kategória:
  6. hely: Molnár Viktória – Alapiskola Gímes
  7. hely: Veladi Jázmin – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
  8. hely: Miko Lilianna – Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja
  9. kategória:
  10. hely: Balogh Laura – Alapiskola Naszvad
  11. hely: Szusztor Rita – Alapiskola Nagycétény

3.hely: Klement Kinga Kitti – Kazinczy Ferenc Alapiskola, Tornalja

  1. kategória:
  2. hely: Paló Marko – Alapiskola Nagysalló
  3. hely: Ibos Eliška – Tompa Mihály Gimnázium, Rimaszombat
  4. hely: Petrovics Natasa – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

Csémy Marianna, a verseny főszervezője

hirdetés
Previous articleMájusban zajlanak a középiskolai felvételi vizsgák
Next articleHivatások napja