HAZA BELFÖLD A dolgozó anyák továbbra is jogosultak lesznek a szülői támogatásra

A dolgozó anyák továbbra is jogosultak lesznek a szülői támogatásra

877
hirdetés

40601_200_200Mégsem veszik el a dolgozó anyáktól a szülői támogatást – a hírt Robert Fico kormányfő jelentette be hétfői, július 8-i sajtótájékoztatóján.
A munka- és szociális ügyi minisztérium a múlt héten még olyan módosító javaslatot terjesztett be, amely megfosztotta volna a dolgozó nőket a támogatástól.
„A jogszabály olyan formában marad, amilyen volt. Nem fogjuk a közpénzeket a szociális rendszer kárára konszolidálni” – hangsúlyozta a kormányfő. Fico szerint a kormány elemezte, van-e lehetőség a szociális rendszeren belül pénzforrásokat találni a közpénzek konszolidációjára, ám az elemzés szerint erre nincs lehetőség.
A kormány véleménye szerint azonban fontolgatja a kétszintű szülői támogatás megújítását úgy, hogy a magasabb támogatást azok az anyák kapnák, akik a gyermekgondozási szabadság előtt dolgoztak. Az az anya, aki a szülés előtt nem dolgozott, ebben az esetben a jelenlegi 199,6 euró helyett csupán 160 eurót kapna, a szülés előtt dolgozó anya pedig 260 eurót. A magasabb szülői támogatást a gyermek kétéves koráig folyósítanák. Fico azonban azt sem zárta ki, hogy marad a jelenlegi jogszabály, amelynek értelmében minden anya egyforma szülői támogatást kap, függetlenül attól, hogy dolgozott, avagy sem a szülés előtt.
„Ma győzött a józan ész” – jelentette ki az SDKÚ-DS elnöke, Pavol Frešo a kormány döntésére reagálva. Frešo a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Robert Fico kormányfőnek a nyilvánosság és az ellenzék nyomására engednie kellett ebben a kérdésben. Pártja képviselője, Miroslav Beblavý, aki a múlt hét óta aláírásokat gyűjtött a tervezet ellen, a dolgozó anyák szülői támogatástól való megfosztásának eredeti szándékát hozzá nem értésnek nevezte. Véleménye szerint a javaslat mesterségesen olyan helyzetbe hozná az anyákat, hogy három évig gyakorlat nélkül maradnának. „A szóban forgó javaslat egyébként nem is jelent megtakarítást az állami költségvetés számára, mivel a kisgyerekes nem dolgozó szülőkért az állam fizeti például a társadalmi biztosítóba a nyugdíjbiztosítást, és nincs utánuk semmilyen bevétele adók és járulékok útján” – magyarázta Beblavý.

SITA nyomán, dé, Felvidék.ma

hirdetés