A gútaiak kitartása példaértékű.
1992-ben jogi személyként igényelték vissza a Gútai Közlegelők Társulatának tulajdonát amit a 104/1945 T.t. a németek, magyarok, árulók, kollaboránsok vagyonának elkobzásáról és gyors szétosztásáról szóló rendelet alapján a Komáromi Konfiskációs Bizottság 1946. 7. 31-én kelt 146/139/1946 sz. döntésével kobzott el szlovák állam, mert annak tagjai többségében magyarok voltak. Ez a vagyon a telekkönyvi kivonatok szerint 59 házból és 1730 ha mezőgazdasági földterületből állt. Javaslatukat elutasították, mert jogi személy nem lehetett jogosult a visszaigénylésre. Megpróbálták hát magánszemélyként.
Az idén decemberben lesz húsz esztendeje, hogy 175 személy javaslatot nyújtott be az Gútai Közlegelők Társulása földjei eredeti tulajdonjogának visszaállítására a Komárom-i Földhivatalba. 2013-tól vagyok a jogi képviselőjük. Beadványaink megjárták a Nyitrai Kerületi Bíróságot, a Legfelső Bíróságot, és panaszt nyújtottunk be igazságos eljáráshoz való joguk megsértése miatt a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságára, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságára is.
Az ügy elhúzódásának következtében megtörtént, hogy úgy a hivatalok, mint a bíróságok elhunyt személyek jogiról és kötelességeiről döntöttek. Javaslatainkkal, panaszainkkal elértük, hogy az ügy visszakerüljön első fokra – a Komáromi Járási Hivatalba. Új eljárás kezdődött. Reméltük, hogy jogszerű lesz, és a közigazgatási eljárás alapelveivel összhangban történik majd.
A hivatal csoportokra osztotta a résztvevőket – immár 349 főt – és írásban tudatta velük, hogy nem kapják vissza az elkobzott földterületeket, mert nem jogosult személyek, ám jogukban áll ennek ellenkezőjét bizonyítani az értesítés átvételét követő 15 napon belül. Ezt követően látott a határozatok kiadásához.
A határozatok kiadásakor is csoportokra osztotta a résztvevőket, de még így is megtörtént, hogy elhunyt résztvevő jogairól és kötelességeiről döntött, illetve nem helyesen állapította meg az örökösök személyét, így megsértette a közigazgatási eljárás alapelveit.
Amikor a Nyitrai Kerületi Bíróság az ügyet visszautalta első fokra – döntött 193 résztvevő közel 10 éves bírósági perköltségének megítéléséről is. A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága döntésére hivatkozva, 1 résztvevő perköltségeinek megfelelő összeget hagyott jóvá. Ez annyit jelent, hogy 46.183,78 € helyett 457,21 €-t, arra hivatkozva, hogy ebben az esetben szétválaszthatatlan közösségről van szó, és az a beadvány amit 1 résztvevő tesz, hatással van a többi résztvevőre is, tehát az ő nevükben nem kell javaslattal, indítvánnyal élni. Összeszorított foggal vettem tudomásul a döntést, fellebbeztem ellene, panasszal is éltem a résztvevők nevében, de nem jártam sikerrel. Az Alkotmánybíróság is, az Emberi Jogok Európai Bírósága is elutasította beadványomat. Gondoltam, több is veszett már Mohácsnál, a kudarcból lehet a legjobban okulni. Sikertelenség esetén megegyezésünk alapján szívességből képviseltem a résztvevőket.
Ezért döbbentem meg az elsőfokon eljáró szerv új találmányán. Szerinte szalámiként lehet felszeletelni a résztvevők közösségét, amire 2020-ig ugyanazok a döntések vonatkoztak – és így el lehet érni, hogy az első fokú döntések azok számára akik nem fellebbeztek, jogerőssé váljanak. Fellebbezés esetén az elsőfokú döntések hibáit kijavítja a fellebbviteli szerv és jóváhagyja az elsőfokú döntést. Igaz ugyan, hogy van ellene jogorvoslat, a másodfokú döntések jogerőre emelkedése után jogvesztő határidőn belül keresetet lehet benyújtani a felülvizsgálatukra. Tehát közigazgatási pert kell indítani, ha úgy véljük, hogy helytelenül járt el a hivatal.
De perrel kell élni akkor is – ha úgy ítéljük meg, hogy a hivatal nem elég gyorsan dönt az ügyben. Tehát tetézzük a költségeket, hogy minél hamarabb döntés szülessen arról, amit a hivatal már beleírt a résztvevőknek küldött értesítésekbe is: az állam nem adja vissza a földeket és nem nyújt kárpótlást sem. Ha nem pereljük a hivatalt, nem éltünk minden jogorvoslati lehetőséggel, így az Alkotmánybíróságra illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságára benyújtott panasz is elutasítható.
Tavaly történt, hogy az Alkotmánybíróságon még meg sem melegedett az általunk benyújtott panasz, már el is utasították a fentiekre hivatkozva, ezért panasszal fordultunk az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely befogadta azt, és megegyezést indítványozott. A szlovák állam eddig minden egyezséget visszautasított ebben az ügyben, de ezúttal a panaszosok sem érezték a felajánlott jóvátételt méltányosnak. Kettő kivételével elhunyt résztvevők hozzátartozóiról volt szó, akik az állami szerv helytelen eljárásának következményeként évekig nem lehettek résztvevői a kárpótlási eljárásnak.
Természetesen a szlovák állam mindezt vitatja, és a felelősséget a panaszosokra, illetve jogi képviselőikre /2013-ig 4 képviselője volt az ügynek/ igyekszik hárítani és kéri, hogy a panaszt alaptalannak nyilvánítsák. 2024. március 21-én kaptam meg az értesítést, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága folytatja a panasz kivizsgálását. Jelenleg 2 panaszunk van az Emberi Jogok Európai Bíróságán Strasbourgban, 1 panasszal foglalkozik az Alkotmánybíróság Kassán, 1 beadványunk van a Közigazga
tási Bíróságon Pozsonyban, újabb fellebbviteli döntés vált jogerőssé Nyitrán, és megközelítőleg 250 résztvevő ügyében dönt a Járási Hivatal Komáromban. A pontos számot nem ismerem, mert csak az általam képviselt személyekről elfogadott döntést kézbesítik nekem. A fellebbviteli szerv – a Nyitrai Járási Hivatal pedig csak azokat a személyeket tekinti résztvevőknek, akiket a megtámadott első fokú döntésben képviseltem, hiába nyújtottam be a fellebbezést több mint 100 személy nevében.
Húsz év – lassan egy emberöltő. Értem én, hogy ezt az ügyet mielőbb be akarják fejezni, hiszen a késedelem rossz fényt vet a szlovák államra. Azt is értem, hogy a kárpótlási törvények szerint csak szlovák állampolgárok lehetnek jogosult személyek, és csak magánszemélyek vagyona vissszaigényelhető, mert így tudták a lehető legjobban lecsökkenteni a jogosult személyek számát. Azt azonban nem értem, hogy akkor, amikor a bírósági költségek megfizetéséről volt szó és az állam érdeke az volt, hogy a lehető legkevesebb legyen a perköltség – nem volt szétválasztható a résztvevők közössége, most viszont, hogy az állam érdeke az, hogy a döntések mielőbb jogerőssé váljanak, hirtelen szétválaszthatóvá, önállóvá vált. Ugyanaz az ügy 2004-től 2020-ig nem szétválasztható résztvevői közösség ügye, ahol 1 résztvevő által megtett jogügylet a többire is vonatkozik – 2022-ben azonban már szétválasztható, önálló közösség ügyévé vált. Hogy is van ez? Akkor vonatkozott rá az Alkotmánybíróság döntése, most már nem vonatkozik? Hol van itt a jogbiztonság? Vagy a cél szentesíti az eszközt? Az Alkotmánybíróság döntését az eljáró állami szerv úgy értelmezheti ahogy neki éppen megfelel? Esetleg figyelmen kívül is hagyhatja ha az állam érdeke úgy kívánja?
Mit tehetünk ebben a helyzetben? Amit eddig. Éltünk minden törvényadta lehetőséggel, hogy jogilag tiszta döntések szülessnek az ügyben és betartsák az alapvető eljárási elveket. Ne döntsenek halott emberek jogairól és kötelességeiről, adjanak lehetőséget arra, hogy minden résztvevő benyújthasson jogorvoslatot, tartsák be a törvényeket és az Alkotmánybíróság döntéseit. Még mindig vannak olyan személyek, akik az állami szervek helytelen eljárásának következtében évekig nem lehettek az ügy résztvevői és nem nyújtottak be ez ellen panaszt. Most még megtehetik. Éljenek a lehetőséggel! Amikor elvállaltam ezt a kárpótlási ügyet, jelmondatomnak választottam egy Beretolt Brecht idézetet: „Aki harcol veszíthet, aki nem harcol, már vesztett is!“
Duray Miklóstól tanultam, hogy törvénytelenség ellen csak jogszerűen érdemes fellépni. Mi is azt tesszük. Tartozunk vele elődeinknek, és azoknak, akik az adatokat összegyűjtötték, a kárpótlási igénylést benyújtották 2004-ben, azoknak, akik mindent megtettek az ügy sikeressége érdekében. Nagyon örülök, hogy ennek a „szélmalomharcnak” eredményeként eddig 149 résztvevő kapott jóvátételt az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének alapján. A Bíróság pártatlanságába vetett hittel várjuk a további ítéleteket.
Dr. Szabó Olga
