Kezdőlap SZÍNES - ÉRDEKES Mátyás király és a füge

Mátyás király és a füge

28
MEGOSZTÁS

kep_1408Ennek a gyümölcsfának külön fejezetet kell hogy szenteljek.

A fügefa az a gyümölcsfa-fejedelmek között, ami a velencei dózse a világi uralkodók között.

Ezt nem lehet magrul nevelni. Ezt úgy kell megválasztani. S ha az ember megszerezte magának, akkor tudja meg, hogy milyen zsarnokot szerzett benne. – Hanem az igaz, hogy bőkezű zsarnokot.

Ennek nem elég ám az, hogy jó földet, sok vizet adunk neki: ennek „nap” is kell. Olaszország szülöttje; követeli, hogy a kertész egy darab Olaszországot teremtsen a számára, ha gyümölcsét akarja látni, jóízü gyümölcsét. Különben csak lombot hajt, mint a Krisztus által megátkozott meddő fügefa a pusztában, vagy sok-sok gyümölcsöt, de az egy sem fejlődik ki, elsárgul, lehull, s ha véletlenül eléréshez jut, fűízű, émelyítő csemege.

Ellenben ha meg tudjuk szerezni a forró olasz klímát, akkor aztán terem dúsan, kétszer is egy esztendőben, s kifejlett gyümölcse mézédes, zamatos; a balatonfüredi füge versenyezhet a smyrnai szultánfügével s ott helyben 30-tól 50 krajcárig fizetik darabját a fürdőévad alatt.

Nálam is látható többféle fajta füge: zöld, sárga és veres bélű (a lilaszínűnek az ízét nem szeretem), mindegyiknek más zamatja van; a füredi a legjobb.

Ezeknek a számára én két méter magasságú kőfalakat emeltettem, melyek dél- és délkelet felé vannak fordulva. Ezek mellé vannak ültetve a fügefák; télen a földbe letakartatnak, domb alá, deszkák alá; krumplit, répát rakunk az ágak közé, hogy az egerek ezt egyék meg, ne a fügefa héját rágják le, nyáron pedig kifeszítjük őket a fal mellé. Meleg napokon aztán a falak mellett a hévmérő 30-36 hőfokot mutat s ez a kőfal nappal átfülve egész éjjel tartja meleggel a fügefát.

És a fügefa dobzódik abban a forróságban, amitől a hazai gyümölcs lehull a fájáról. Ennek az az életföltétele: a melegség.

Nálam (a zordnak híresztelt Svábhegyen) már júliusban kezdődik a fügeérés. Csak hogy a fügét nem csak én szeretem, hanem a sárgarigó is. Azért, amint észrevesszük, hogy a fügegyümölcs duzzadni kezd, nagy hirtelen tüllzacskót kötünk rá, attól nem fér hozzá a hívatlan vendég. Ha ott felejtjük, megtöpped, akár a bolti füge.

Esténkint bőven meglocsoltatjuk a tövét. Így aztán egész szeptember végeig folyvást van érett füge a fáinkon: első és másodtermés. A fügefának a gyökérhajtásait nem kell le vagdalni, hadd maradjon az állandóul bokornak. Mi nem nevelhetjük fának, mint a keletiek, az olaszok. Nálunk az idei sarjúhajtás már a jövő évben termő ággá alakul át.

Így kezelve, a fügefa-tenyésztés valódi gyönyörűség. S ezt nevezem én az én kertészeti műkifejezésemmel: „megfogni a napot”…

…..

Mátyás király is szerette a fügét. A következő történetben azonban egy sajnálatos esemény előidézője lett ez a gyümölcs.

Krónikása, Bonfini lejegyzéséből a következőket tudjuk: Az akkor már tartósan beteg király Bécsben tartózkodott. Részt vett a virágvasárnapi szertartáson. „Hátrafogott, fésült hajjal, derűs tekintettel készült a szentség szokásos felvételére.” A több órán át tartó ünnepség után visszavonult lakosztályába. Ekkor már igen éhes volt, hiszen aznap még semmit sem evett. A főétkezéssel mégis megvárta feleségét, aki a mise után a város templomait látogatta körbe. A király csak pár falatot kívánt enni, míg Beatrix királyné megérkezik. Fügét hozatott Péter nevű kamarásával. Ez pedig végzetes döntésnek bizonyult:

„Péter kamarástól picenói fügét kért; ám ez rothadtat, állottat hozott, és amikor belekóstolt, az első falásra úgy felbosszantotta ennek ostoba szolgálata, hogy haragra lobbant. Erre lép be a hazaérkező királyasszony, aki – ahogy tőle telik – nyugtatja, csendesítgeti háborgó urát. Az ebédre terelődik a szó, az asszony különféle, fogára való eledelekkel kínálgatja, de semmit sem fogad el; szédülő feje, homályos látása miatt panaszkodik; beviteti magát a hálószobába. Ekkor hirtelen gutaütés éri; Corvinus herceg, Geréb Péter és Mátyás, két unokatestvére, a hívásra azonnal megjelenik, aztán Orbán egri püspök, Tamás titkár, István gróf kapitány, Bátori vajda meg a többi főúr. A püspökök és az előkelőségek összeszaladására minden jelenlevő egészen elalél; mert mind látja, hogy urát iszonyú testi fájdalom gyötri, és a betegség hatalmában beszélni sem tud, csak annyit kiáltozik: jaj, jaj, Jézus, más egyéb szót nem tud kinyögni; a fejedelem iránti roppant tisztelet miatt még e végső életveszedelemben sem meri megérinteni senki, senki sem merészkedik arra, hogy szóval vagy étellel megsegítse.

Csak a királyné az, aki majd összeszorított ajkát erővel szétfeszítve éltető szert tölt bele, majd fülét, ujját, haját ráncigálja, hogy föleszméljen, majd, mint ilyen bajban szokás, elkötözi karját, kezét, lábszárát; aztán belekiált a fülébe, felnyitja befordult szemét, abba nem hagyja a buzgólkodást, a szerető gondoskodást, a kór súlyától megrökönyödött orvosokat kérdezi, noszogatja. Amaz meg a kínok erősödő rohamában jajgat, ordít, mint az oroszlán, és magával a halállal küzd keservesen.

Barátait, aki csak ott volt, csendes zokogás rázta. Búsongtak a főurak és a légiók kapitányai, akik képesek voltak várat bevenni, és vezérüket oly sok háborús veszedelemben megóvták, hogy most a végzet hatalmával szemben nem tudnak neki segítséget nyújtani. De féltették magukat is meg az országot, jól tudva, hogy ha a fej lehull, minden felfordul és összezavarodik.

Egész éjjel rettenetesen bömbölt. Végül a hajnal közeledtével az őrjöngő fájdalom alábbhagyott. Pár órára elnyomta a nyugtalan álom. Aztán az iszonyú szenvedés megint felriasztotta, és az egész napot némán, hanyatt fekve, ébren töltötte; gyakran meredt pillantással nézett hol az egyikre, hol a másikra, most előtte álló fiára, most a királynéra, mintha sürgetni vagy mondani akarna valamit, sokszor szavakat próbált formálni, de kiejteni nem tudta. A királyné könyörögve tudakolta, mit óhajt, és akaratát mintegy megértve próbálkozott, hogy ezt vagy azt kívánja-e, azonban egy igét sem csikart ki. Amikor az a halálos kábulatba visszazuhant, folytatja megint az előbbi orvoslást; ismét elszorítja az ízületeit, szájába valami éltető szert töltöget, a fülébe fúj, és minden lehető módon tartóztatja a távozó életet, így telt el e boldogtalan nap.

A harmadikon pedig, amely a nevét Marsról kapta, délelőtt, a hetedik és nyolcadik óra között, szüntelen rekedtes nyögések és az őszinte bűnbánat különböző jelzései közepette, mintha az Isten irgalmáért könyörögne, a felböffenő slejmtől végre kilehelte a lelkét. Haldoklása közben hirtelen egy dió formájú gombóc keletkezett a gyomrában, s ahogy a lelkét kiadta, lassanként a szája irányába emelkedett; amikor a gégefedőhöz ért, azonnal kimúlt.

Mátyás tehát, a győzhetetlen fejedelem, az üdvösség ezer és négyszáz fölötti kilencvenedik esztendejében, április nonaeján, Mars napján, életének pedig negyvenhetedik évében meghalt, és betölthetetlen űrt hagyott maga után. És amint Mars hónapjában született, úgy Mars napján és órájában távozott az életből.”

 

/képek: flickr.com, mek.oszk.hu/
forrás: csombor.blog.hu

FUSZ.HU

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here