Kezdőlap BULVÁR A Sztárportréban Edvin Marton!

A Sztárportréban Edvin Marton!

77
MEGOSZTÁS

SztarportreEdvinMarton1

Edvin Marton Kárpátalján, Huszton volt kisgyermek, kezdetben a szülei tanították a hangszeren játszani. Úgy tűnik további fontos lépéseket is megtettek a szülők:

8 éves volt, amikor Ungváron egy híres hegedűművész játszott, Leonid Kogan. „Apukám odament hozzá, hogy a kisfia 3 év alatt 7 évet végzett el, és szeretné, ha meghallgatná. Mondta, hogy persze, játsszon valamit! Pár másodpercig játszottam, leállított és mondta, hogy mindenféleképpen Moszkvába kell mennem, ott a helyem.”

Ezután 8 év Moszkvában – évente kétszer lehetett haza utazni.

„17 éves koromban Budapestre kerültem: Jöttünk Apukámmal, vonattal, a kis kopott tokkal, megálltunk a Zeneakadémiával szemben. Néztük, ahogy jönnek ki a hegedűsök, és az egyik sráctól megkérdeztük, hogy kik a legjobb tanárok: Halász Ferenc és Kovács Dénes a legjobbak. Már ismertünk 2 nevet, bementünk a portára, és mondtuk, hogy szeretnénk Halász Ferenchez bejelentkezni. Mondták, hogy délután jön be. Megvártuk. Oda mentünk hozzá, mondta a tanár úr, hogy vár minket, de csak holnap tud fogadni, úgyhogy emlékszem, a pályaudvaron éjszakáztunk. Másnap bementünk, játszottam neki a Csajkovszkij hegedűversenyből. Elkezdtem játszani az első ütemet, leállított, a mai napig emlékszem: odajött hozzám, megölelt, és azt mondta, hogy a mi fiúnk vagy.”

A teljes beszélgetés itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=dtt9_5azYME

sztarportre.hu

politikai hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here