HAZA RÉGIÓ Változások a hulladék-illeték fizetése kapcsán

Változások a hulladék-illeték fizetése kapcsán

787
hirdetés

szemetado2015. január 1-jétől változások történtek a kommunális hulladékért fizetendő illeték elengedésének, illetve csökkentésének kérvényezési gyakorlatában, amit a törvényi változások miatt volt kénytelen az önkormányzat meglépni.

A kérvényezés feltételei a következők:
* éves szinten legalább 90 napot kell a kérvényezőnek Komáromon kívül tartózkodnia – ez a feltétel nem változott
* a kérvényeket az illeték elengedésére vagy csökkentésére vonatkozólag legkésőbb 2016. február 28-ig kell beadni – jelentősen hosszabb lett a kérvényezési határidő
* a kérvényezés a vonatkozó időszak letelte után történik az egész távollétre vonatkozólag – aki például 2015-re vonatkozólag szeretné csökkentetni az illeték díját, az 2016 elején a 2015-ös évi távollétét köteles hitelt érdemlően igazolni
* amennyiben a kérvényező több ízben tartózkodott Komáromtól távol, több, különböző időszakra vonatkozó igazolást is elfogad a hivatal
* amennyiben az illető például a 2015-ös év vége előtt hazaköltözik és tudja, hogy már nem készül az adott évben újra külföldre vagy más helyen élni, azonnal a megjövetele után beadhatja a kérvényét a szükséges igazolással együtt – nem kell kivárnia a következő évi, februári határidőt

1. számú példa:
A polgár huzamos ideje távol tartózkodik és a 2015-ös év egészét Komáromon kívül töltötte.
Eljárás:
A 2015-ös év letelte után kérvényezi az illeték elengedését (2016. január 1. és február 28. között) és az érvényes önkormányzati rendelet értelmében igazolja a távollétét az egész 2015-ös évre vonatkozólag (2015. január 1-től december 31-ig).
Figyelmeztetés: Korábban a kérvényt nem lehet beadni, mivel a távollét igazolása az egész évre vonatkozólag csupán az év vége után lehetséges!

2. számú példa:
A polgár az év elejétől távol tartózkodik, de az év folyamán hazatér Komáromba például 2015. július 13-án.
Eljárás:
A kérvény a megjövetelt követően bármikor beadható, legkésőbb 2016. február 28-ig a távollétet igazoló okmánnyal együtt. Ha megjövetele után azonnal kérvényezi és igazolja az említett, január 1-jétől július 13-ig terjedő időszakot, de később, a 2015-ös év folyamán még további időszakot is távol tölt, ezt az időszakot a megjövetelét követően igazolhatja, legkésőbb a következő év február 28-ig.

3. számú példa:
A polgár több, mint 90 napot tartózkodik távol – például 2015. január 14-től május 22-ig és tudja, hogy már nem készül külföldre vagy más városban, községben lakni a 2015-ös év végéig.
Eljárás:
A polgár a megjövetelét követően bármikor, ám legkésőbb 2016. február 28-ig igazolhatja a távollétét. A kérvényéhez csatolja az említett, január 14. és május 22. közötti időszakra vonatkozó igazolást.

Reméljük, hogy ezzel a példákkal illusztrált magyarázattal segítségükre voltunk a kérvényezési és igazolási gyakorlat megértésében és elsajátításában. Amennyiben ezen túl is lennének kérdéseik, kérjük, hogy írjanak nekünk a odp@komarno.sk címre, ahol a hivatali osztály szakemberei megpróbálnak segíteni, tanácsot adni az Ön konkrét esete kapcsán.

-mk-, -krá-

komarno.sk

hirdetés
Previous articleSzakmai fórum Komárom jövőjéről
Next articleNyílt levél Kiskának – vegyen részt a moszkvai ünnepségen!