HAZA BELFÖLD Nyílt levél Kiskának – vegyen részt a moszkvai ünnepségen!

Nyílt levél Kiskának – vegyen részt a moszkvai ünnepségen!

825
hirdetés
AndrejkiskaA szlovák kulturális- és közélet neves személyiségei követelik Andrej Kiska köztársasági elnöktől, hogy vegyen részt a második világháború lezárásának hetvenedik évfordulójára rendezett moszkvai ünnepségen. Kiska Vladimír Putyin orosz elnöktől kapott meghívót, ám az ukrajnai helyzetre hivatkozva jelezte, nem vesz részt az eseményen. Közölte a TASR hírügynökség csütörtök délután.

„A május elejei ünnepségnek, a fasizmus feletti győzelem hetvenedik évfordulójának szimbolikus jelentősége van. Különböző nézeteket valló emberke tudtak együttes erővel szembefordulni a rosszal. Véleményünk szerint ez ma is kihívás. Ezért is fontos, hogy a köztársasági elnök részt vegyen a Győzelem Napi megemlékezésen Moszkvában” – áll az államfőnek címzett nyílt levélben. A levelet 53 neves személy, köztük Ján Čarnogurský, Milan Ftáčnik, Eduard Chmelár, František Škvrnda írta alá

Mint a levélben szerepel: Kiska azt ígérte, minden szlovák állampolgár elnöke lesz, nem csupán azoké, akik a tömegben hangoztatják felemás igazukat.
„Én minden megteszek annak érdekében, hogy méltóképpen tisztelegjek az harcokban elesett szovjet katonák emléke előtt. Milyen formán és mikor teszem ezt meg, erről előzetesen hírt adok” – jelezte a szlovák államfő kijevi látogatásán február végén. Andej Kiska még február végén kapta meg a meghívót a moszkvai központi ünnepségre.

PP, Felvidék.ma

fotó: wikipedia

hirdetés