HAZA HÍR-MIX Választás 2018 – Orbán: Magyarország a bátor emberek országa

Választás 2018 – Orbán: Magyarország a bátor emberek országa

5189
hirdetés

Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőre forduló éjszaka az Echo TV-nek.

Választás 2018 – A Fidesz eredményváró rendezvénye

    A Fidesz-KDNP negyedik alkalommal újraválasztott kormányfőjelöltje emlékeztetett, azt kérték a választóktól, érezzék át, ezen a választáson talán hosszú évtizedekre eldől Magyarország sorsa.
    „Biztos voltam benne, ha jól csináljuk, tehát, ha egyenesen beszélünk, ha világosan beszélünk, ha nem hátrálunk meg, ha nem engedjük meg, hogy eltérítsenek bennünket, akkor ez a  nép, amikor baj van, amikor veszély lehet, akkor össze fogja szedni magát, nagy számban elmennek és egybehangzó akaratot mutatnak a világnak” – fejtette ki, majd hozzátette, „az eredmény olyan jól sikerült, hogy komoly súlyt is jelent a vállamon”.
    Kiemelte, szeretné, ha Magyarország továbbra is a földön járna és tisztában lenne a realitásokkal, de szerinte azt is látni kell, hogy Európa őszintétlenségtől szenved.
    Orbán Viktor aláhúzta, amikor egy földrész nem tudja kifejezni azt, ami gyötri, amitől tart, amit fontosnak tart a jövőre nézve, akkor nem annyira egy ország katonáinak száma, a hadserege, a nemzeti összterméke, illetve a területének nagysága számít, hanem a gondolat és a hang tisztasága, egyenes mivolta. „És itt nincs nagy nép, meg kis nép, itt vannak bátor népek, bátor emberek, Magyarország pedig a bátor emberek országa” – jelentette ki.
    „Ez a mi kontinensünk, ez a mi hazánk, a tágabb hazánk, szeretjük, szeretnénk, ha a jövő ugyanolyan szép lenne a számára, mint a mögöttünk hagyott néhány sikeres évtized volt” – mondta.  Hangsúlyozta, „mi nem szemben vagyunk Európával és az Európai Unióval, hanem mi akarjuk Európát, akarjuk az Európai Uniót és sikeres és erős Európa Uniót akarunk, de ehhez először mindent, ami gyötör bennünket őszintén el kell mondani”.
    „A magyaroknak ebben van nagy ereje, a nyelvünk is nyilván segít, a politikai hagyományunk is arra épül, hogy az a rendes politikus, aki ki meri gondolni, amit egyébként már mindenki gondol” – mondta és azzal folytatta: „azt hiszem testhez álló volt Magyarország számára ez a szerep”.
    „Mi udvariasan, tisztelettel, mindenkinek megadva azt, ami őt megilleti, de világosan elmondtuk, hogy mi jó, mi nem” – jelentette ki.
    Orbán Viktor szerint „Magyarország nem akarja elkövetni azokat a hibákat, amiket nálunk hatalmasabb és gazdagabb országok elkövettek és nem akarjuk, hogy Európa rámenjen ezekre a hibákra, ki akarjuk ezeket javítani”. „A mai választás után Magyarország teljes súlyával készen áll, hogy a közös európai munkában részt vegyen” – tette hozzá.
    A kormányfő szólt arról is, hogy a választók több fontos dologról is döntöttek vasárnap. „Először is azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon” – szögezte le.
    „Van egy kultúránk – függetlenül attól, hogy ki hogyan van a Jó Istennel -, amit keresztény kultúrának nevezünk, ami egy ezeréves keresztény állami hagyományból nőtt ki” – mondta.
    Hangsúlyozta, „ebben éljük az életünket, ez a mi világunk, a mi kultúránk, az életmódunk, az életelveink, ezeket meg akarjuk védeni, és nem akarjuk, hogy ezeket valaki megváltoztassa, vagy kívülről ránk parancsolják, hogy változtassuk meg őket”.
    Orbán Viktor fontosnak nevezte, hogy a kormánynak meg kell védenie az eredményeket is, mert szerinte „bár Magyarország még nem tart ott, ahol tartania kellene, vagy ahol szeretne, vagy amire képes, de elindult egy magyar modell útján, ami sok tekintetben eltér más országok gazdaságpolitikájától, társadalompolitikájától, kultúrpolitikájától, de ez egy vállalható európai, az emberi szabadságot szolgáló politika”. Példaként említette, hogy ebből a politikából jött az alacsony munkanélküliség, ezzel tudtak segíteni a nyugdíjasoknak, ezért van Magyarországon a legnagyobb családtámogatási rendszer egész Európában.
    „Most aludjunk erre egyet” – válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy a választás eredményével megszületett-e az általa korábban említett erkölcsi és politikai elégtétel.
    Beszélt arról is, hogy ez volt a legnehezebb kampányuk. Elmondta, nagyon sok jó szándék és jó akarat gyűlt össze az oldalukon, de nagyon sok rossz szándék is szembe jött velük. „Nem csak Magyarországról, a világ nem különösebben dicsőséges erőiből számosan összekapaszkodtak, hogy megállítsanak bennünket” – fogalmazott.
    Kitért arra is, ő maga sem tudja felmérni még a mostani döntés jelentőségét, de annyit mindannyian éreznek, hogy ez egy fontos és nagy döntés volt. Fontosnak nevezte például, hogy Budapesten a várakozásokon felül szerepeltek és falusi emberként azt is fontosnak tartja, hogy a vidéki Magyarország a részvétel tekintetétében felzárkózott a városokhoz és Budapesthez. „Bölcs nép a miénk, amikor úgy érzi, hogy baj van, az ország legtávolabbi szegletében is rájön valahogy arra, hogy neki itt, most cselekednie kell” – mondta.


MTI

hirdetés
Previous articleJelentős anyagi támogatás a régió kulturális és sportéletéhez
Next articleHatszáz milliós igéretekre mondott ideiglenes nemet a gútai önkormányzat