HAZA DUNATÁJ Hatszáz milliós igéretekre mondott ideiglenes nemet a gútai önkormányzat

Hatszáz milliós igéretekre mondott ideiglenes nemet a gútai önkormányzat

1219
hirdetés

Túl sok magyarázkodás, túlságosan sok kétség…

Valószínűleg egy idegtépő, mintegy másfél éve tartó huzavona ért véget a gútai képviselő-testüleben, amikor egy cseh vállalkozó által tervezett hatalmas lakásépítési koncepciót utasítottak el. Az történt, hogy a déli lakótelep építésére jelentkezett a beruházó, aki további lakótömböket szeretett volna építeni úgy, hogy a megfelelő infrastruktúrát is biztosítja. Igaz, eredeti javaslatát módosította, kevesebb lakás épült volna, mert időközben rájött, hogy a lakások iránt nincs kellő kereslet.

A gútai képviselők viszont górcső alá vették a cég eddigi munkásságát és megállapították, hogy Szlovákia területén egyetlen befejezett beruházása sincs, tevékenységét félbehagyott
építkezések jellemezik. Még komolyabb problémát jelent, hogy a vállalkozónak a cégbejegyzés szerint nincs engedélye építkezési tevékenység végzésére. Amikor ezzel a ténnyel szembesítették, szemrebbenés nélkül állította, hogy pillanatok alatt be tudja szerezni a szükséges engedélyeket annak érdekében, hogy a vállalkozói engedélyét erre a szakterületre is kibővítse. Ámde adódik a kérdés: Eddig miért nem tette meg? Felszólalásában a cégtulajdonos elárulta, hogy az eddigi beruházásoknál a kivitelezést alvállalkozókra bízta, mert neki nincs hozzá megfelelő gépparkja. Ezzel szemben sokszor hangoztatta, hogy ha megkapja az új lakóövezetre az építkezési engedélyt, hajlandó a városnak egy új sportcsarnokot is építeni. Amikor azonban a képviselők megkérdezték, hajlandó lenne-e az elkészített sportcsarnokot fedezetként átadni a városnak, rövid tétovázás után annak csak a felét ajánlotta fel, mondván, hogy a sportcsarnok értékének másik fele egyfajta banki letét lenne. Ezek után nem csoda, hogy megingott a képviselők bizalma és ideiglenesen nemet mondtak a vállalkozónak azzal, hogy a város a déli zónában kiterjeszti a családi házak építésének engedélyezését. Eddig négy családi ház építésére érkezett kérvény, s az ügyintézés meggyorsítása érdekében a város kibővíti a már meglevő infrastrukturális hálózatot.

 

DUNATÁJ HETILAP 14/2018

hirdetés
Previous articleVálasztás 2018 – Orbán: Magyarország a bátor emberek országa
Next articleOnkológiai központ nyílhat a komáromi kórházban is