HAZA KULTÚRA Vajkai Katalin kapta a Jókai-díjat

Vajkai Katalin kapta a Jókai-díjat

992
hirdetés

VAJKAIFebruár 22-én már nyolcadik  alkalommal adták át Komáromban a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által alapított Jókai-díjat. A díszoklevelet és a nagy mesemondó kezének Donáth Gyula szobrászművész által gipszből készített másolatát idén Vajkai Katalin ekeli alapiskolai tanárnő vehette át, aki Jókai Mór és Petőfi Sándor barátsága című munkáját nevezte a versenybe.
A Jókai-díjnak korábban magyarországi, felvidéki, szlovéniai nyertese is volt. Idén ismét egy felvidéki pályázó érdemelte ki az elismerést. Vajkai Katalin alapiskolai tanár munkáját 17 pályázó közül találták a legjobbnak. Az idei Jókai-díj nyertese magyar nyelv és irodalom-informatika szakon végzett a komáromi Selye János Egyetemen, a fiatal pedagógus az ekeli magyar tanítási nyelvű alapiskola tanára. Nick Ferenc, a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja a díjátadó ünnepségen mondott köszöntőjében kijelentette: alapítványuk egyik kiemelt feladata a határon túli magyarság felkarolása, s bár kevés anyagi támogatásban részesülnek, teszik a dolgukat, hiszen törekvésük nem lehet pénzkérdés, számukra ez küldetés, „lélekből jövő szabad elhatározás”.
– Jókai Mór a legolvasottabb magyar írók közé tartozik, aligha akad a világon, aki ne ismerné nevét – mondta köszöntőjében Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, majd hozzátette: – A Komáromban született író gazdag életműve felidézi nemzeti múltunkat, valamint azt az utat, melyet a magyar társadalom a nemesi világtól a polgárosodásig tett meg. Neki köszönhetjük a magyar olvasóközönség megszületését, kiművelését és ő tette nemzetivé a regény műfaját”.
A díjátadó ünnepséget követően Keszegh Margit bejelentette, hogy a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága idén is meghirdeti a Jókai-pályadíjat, melynek témája: A kiegyezés és a századforduló kora Jókai írásaiban.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés