HAZA RÉGIÓ Új kilátó Lapásgyarmaton

Új kilátó Lapásgyarmaton

742
hirdetés

Ahogy közeleg a tavasz és a jó idő, egyre többen vágynak majd ki a szabadba, megtelnek a kerékpáros utak, és népszerűek a túrázások is. A magam részéről mondhatom, ha olyan helyen járunk családommal, ahol kilátók vannak, biztosan körbe nézünk a tetejéről.

A napokban került átadásra a Nyitra melletti Lapásgyarmaton (Golianovo) egy kilátó, amelyet a Nyitra megyei önkormányzat támogatott. A megye több kerékpárút megépítését támogatja, és ha lehetőség van rá, ezek mellé kilátókat építtet. A lapásgyarmati kilátó négyzet alaprajzú, és 22 méter magas. Két teraszról lehet kényelmesen nézelődni, a magasabb 19 méteres magasságban van.

A gútai önkormányzaton is többször volt róla szó, hogy hasonló acél- és faszerkezetű kilátót építenek majd Gúta mellé is, megyei pénzből, a majdani GútátVágsellyével összekötő bicikli út mellett. A gútai kilátó magassága 35,8 méter lenne, két pihenővel – terasszal, a kilátóhoz egy kavicsos járda fog vezetni A kilátóról Gúta, Pacsérok, Ifjúságfalva és Nagysziget is szépen látható lesz. A gútai kilátóról Horváth Árpád megyei képviselőt kérdeztük. Tudomásom szerint kiadták az érvényes építési engedélyt, és a tervek szerint 2024 és 2025 között kéne megvalósulnia a beruházásnak, amelyre a megyei képviselők az idei költségvetésből 80 ezer eurót hagytak jóvá, hiszen rendes alapot kell építeni. – tudtuk meg a megyei képviselőtől.

A gútai kilátóra tehát még várni kell, viszont a komáromi-járás lakóinak javasoljuk, látogassanak el a Karván található pihenőparkba, ahol kilátó is épült. A 2013-ban új pihenőparkban egy kör alakú kilátó van, amelyet fából és acélból építettek és 17 méter magas. Ahhoz, hogy megcsodálhassuk a dunai panorámát pedig csak 90 lépcsőfokon kell felmennünk. A kilátó mellett található az Eurovelo kerékpárút, így a helyszínt nem csak túrázóknak, hanem kerékpárosoknak is ajánljuk, a parkban pedig a kicsik is találnak szórakozást a játszótéren

Vadkerti Neszméri Csilla

Képek:NSK fb oldala, kolarovo.sk

hirdetés