Kezdőlap RÉGIÓ Új esetkocsit kapott Dél-Komárom

Új esetkocsit kapott Dél-Komárom

233
MEGOSZTÁS

1Június elején egy nullkilométeres mentőautóval gazdagodott a komáromi mentőállomás, augusztus elején pedig egy esetkocsi állt szolgálatba városunkban. Ezt az autót riasztják a súlyosabb esetekhez, fedélzetén egy mentőtiszt vagy orvos, egy mentőápoló és egy gépkocsivezető teljesít szolgálatot.

A mentőállomás vezetője, dr. Kaszás Zsolt úgy fogalmazott, nagyon büszkék arra, hogy a városban már két sárga mentőautó dolgozik.

– Az autó eddig Tatabányán szolgált, rohamkocsiként, most pedig az illetékességi területünkön vonul ki a súlyosabb, orvosi ellátást igényelő esetekhez, például légzési elégtelenség, szívinfarktus vagy újraélesztés esetén. A júniusban szolgálatba állt mentőautóban is történtek már fejlesztések, hiszen a Komáromi Gépműszer Alapítványtól kaptunk egy 470 ezer forint értékű betegfigyelő monitort, amely folyamatosan méri a beteg paramétereit, így az EKG-görbét, a pulzust, a vérnyomást és a testhőmérsékletet is. Ez egyrészt az ellátottnak nyújt biztonságot, másrészt a személyzet munkáját könnyíti meg. Szinte egyedülálló az országban, hogy egy ilyen autó ilyen felszereléssel rendelkezik – mondta dr. Kaszás Zsolt mentőállomás vezető.

Az új gépjármű 24 órás szolgálatot lát el.

– Amikor júniusban átadtuk a korábban kapott mentőautót, már akkor jeleztük, hogy várjuk az új esetkocsi megérkezését. Ez az ország egyik legmodernebb autója, felszereltségét annak is köszönheti, hogy az önkormányzat számos eszközzel támogatta a mentőállomást, így az esetkocsi tulajdonképpen mozgó intenzív osztályként szolgál. Bár azt kívánom, hogy ne kelljen találkoznunk ezzel az autóval, de ha megtörténik a baj, akkor biztosak lehetünk afelől, hogy egy kiválóan felszerelt gépkocsival vonulnak ki a mentősök – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.

A komáromi állomáson jelenleg három gépjármű teljesít szolgálatot, a két 24 órás kocsi és egy nappalos mentőautó, ami hétfőtől vasárnapig reggel 7-től 19 óráig dolgozik.

Galéria: Új esetkocsit kapott városunk

hirdetés