HAZA RÉGIÓ Több fontos döntés született a Nyitra Megyei Önkormányzat mai ülésén

Több fontos döntés született a Nyitra Megyei Önkormányzat mai ülésén

468
hirdetés

A Nyitra Megyei Önkormányzat március 20-án ismét ülésezett, és több fontos kérdésről döntött. Az eddig ismert két alelnök egyike a Szövetség pártot képviselő Csenger Tibor korábbi alelnök lett. A harmadik alelnök személyéről később születik döntés – tájékoztatta a Ma7 portált Farkas Iván, a magyar párt megyei frakcióvezetője.

Farkas Iván, a Szövetség megyei frakcióvezetője

„Két megyei alelnök Csenger Tibor és Martina Holečková (Demokratikus Koalíció) ma meg lett választva. Ennek kapcsán egy másik, arról szóló határozati javaslat is átment, hogy a megyénknek véglegesen mégsem csak két, hanem három alelnöke lesz. Ezt az indokolta: a Nyitra Megyei Koalíció tagjainak nem tetszett az, hogy a korábbi négy helyett ezentúl csak két alelnök legyen. Tehát a békesség érdekében a harmadikat majd a tavasz folyamán ez a koalíció adhatja, miután a frakciója erről megegyezik a megyeelnökkel.

„Megyei szinten ugyanis más a helyzet, mint a helyi önkormányzatok esetében, ahol a polgármester egyedül dönthet az alpolgíármestere(i) személyéről. Itt a megyeelnök javasol valakit, ám a képviselőtestületnek meg kell szavaznia, hogy majd a javasolt személy legyen az alelnök“

– mondta el Farkas Iván.

Majd arról beszélt, hogy elfogadták a 3/2023-as számú általános érvényű rendeletet, amely egyes települések számára lehetőséget ad a megyénél pályázni kisebb volumenű beruházásokra.

„Szűk, egyszerű adminisztrációs kerettel rendelkező pályázatról van szó, de természetesen a kapott pénzről átláthatóan el kell számolni. A legfeljebb 2 500 eurót április-május folyamán csak az a 19 település kérheti, amelyek egyetlen Leader-társulásnak sem a tagja.

Ideiglenes, 2023-as naptári évre szóló lehetőségről van szó, mert a nyár folyamán valamennyi dotációs schéma alaposan megváltozik, vagyis 2024-ben az egész rendszer teljesen másféle lesz Nyitra megyében“ – fejtette ki a frakcióvezető.

További  fontos napirendi pontként említette azt is, hogy határozatot hoztak a megyei hatáskörben levő tömegközlekedésről.

„A helyközi buszjáratokról van szó, amit a megye finanszíroz, mint közérdekű közlekedést. Ezzel kapcsolatban elfogadtuk azt a fontos módosítást, hogy az eddigi árhoz képest 10 centtel csökken a menetjegyek ára, illetve a nyugdíjasok bármilyen távolságra mindössze 30 centért vehetnek jegyet.

Ráadásul a korhatár is módosul, vagyis nem csak a 70, hanem már a 62 évnél idősebbek számára elérhető lesz ez a kedvezmény. A későbbiekben pedig a magyarországi jó példát követve el szeretnénk érni azt, hogy a nyugdíjasok ne csak vonattal, hanem busszal is teljesen ingyen utazhassanak a helyközi járatokon“ – ecsetelte e napirendi pont részleteit.

Majd áttért egy másik lényeges témára, ugyanis az önkormányzat a tömegközlekedési rendszerek intergrációjára való felkészülésről is döntést hozott.

„Szeretnénk elérni azt, hogy más megyékhez hasonlóan a miénkben is integrált legyen a tömegközlekedés.Először a városokra, vagyis Nyitrára és valamennyi járási székhelyre, majd a vidékre fókuszálunk, ahol a helyi, távolsági és helyközi buszjáratok, valamint a vonatjáratok, menetrendek összehangolására kerül sor. Természetesen, az utasok érdekében azért, hogy minden esetben elérjék az egyes csatlakozásokat. Mindez idén megvalósul“ – magyarázta.

Azután megemlítette, hogy a 2023-as évre vonatkozó kulturális és sportámogatásokról is határoztak.Mindkét területen egyenként 170 ezer eurót osztanak szét. „E támogatásokról már döntés született, s miután azt a megyeelnök aláírja, az illetékesek közzéteszik az eredményesen pályázók jegyzékét. Továbbá a Leader 1-re és 2-re, valamint a műemlékvédelemre vonatkozó pályázati felhívásokat is elfogadtuk.“

Végül elárulta, hogy a megye, mint a középfokú oktatási intézmények fenntartója, kísérletet tesz arra, hogy a 2024/25-ös tanévtől a karvai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakközépiskolának kihelyezett részlege működjön Udvardon.

„E szándéknak tíz napon belül be kell kerülnie az állami iskolahálózati programba, s a karvai iskolaigazgató felel a részleg kiépítésért. Ezzal kapcsolatban a „szövetséges“ Bolya Szabolcs kiegészítő indítványa az volt, hogy Udvardon majd kétnyelvű képzés folyjon“ – zárta tájékoztatását Farkas Iván.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleFantasztikus jubileumhoz ért a DGS Dögös Sprint
Next articleÚHS: Lesz elég tojás és csirkehús húsvét előtt