HAZA BELFÖLD SZÖVETSÉG: Meg kell védeni a gazdákat és a fogyasztókat egyaránt!

SZÖVETSÉG: Meg kell védeni a gazdákat és a fogyasztókat egyaránt!

602
hirdetés

Az emberi egészségre káros mennyiséget is meghaladhatja a országban forgalomba került gabonafélék vegyszertartalma!

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke ma Patasi Ilonával, a Szlovákiai Agrárkamara elnökével és Palík Lászlóval, biogazdával tartott közös sajtótájékoztatót, ahol bemutatták a Szövetség megoldási javaslatait a gabonatermesztés problémáira.

Javaslataik közt szerepel az akkreditált laboratóriumok számának bővítése és kötelezővé tenni a gabonafélék vizsgálatát, hogy megelőzzük az egészségre káros, vegyszeres gabonafélék forgalomba kerülését. Ezeket a vizsgálatokat kötelezővé kell tenni nem csak a bio terményeknél.

Idén a gazdák a learatott gabonát nem fogják tudni hol tárolni és értékesíteni. Ennek az az oka, hogy az elmúlt évben rengeteg külföldről, elsősorban Ukrajnából behozott gabona rekedt Szlovákiában, és emiatt a tárolók megteltek. További veszély, hogy június végén megszűnik a gabonafélékre kivetett behozatali tilalom. Ezt a tilalmat a gazdák védelmének szempontjából a Szövetség javasolja 2023 végéig meghosszabbítani. Amennyiben a behozatali tilalmat nem hosszabbítják meg, veszélybe kerülhet Szlovákia önellátása a gabonafélék területén, hiszen a gazdák úgy dönthetnek, hogy gazdasági okok miatt elállnak a gabonafélék termesztésétől.

„Nem veszélyeztethetjük Szlovákia önellátottságát, saját gazdáinkat kell segíteni!” – jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

SZÖVETSÉG – SAJTÓNYILATKOZAT

hirdetés
Previous articleÚjabb álmát váltotta valóra Plavec Péter (jeges)úszóbajnok
Next articleMagyarország Szépe – Hacsi Boglárkát a születésnapja után koronázták meg