HAZA HÍR-MIX Szombaton ismét bajnoki kosárlabda mérkőzés Komáromban!

Szombaton ismét bajnoki kosárlabda mérkőzés Komáromban!

652
hirdetés

A Csehszlovák Kupa és a válogatott mérkőzések után egy hónapnyi szünetet követően visszatér a klubkosárlabda. Komárom az első „tavaszi” fordulóban, március 2-án 16:00-kor Losonc együttesét fogadja hazai pályán. Az első összecsapás előtt Boban Tomić klubelnökkel beszélgettünk:

Hogyan értékelné ezt a szünetet, hasznára vált csapatunknak?
A szünet mindenképpen segített nekünk. A kupában három mérkőzést játszottunk, formába lendültünk, jobban összeszoktunk. A válogatott szünet időt adott a felkészülésre. Érkezett néhány új játékos, szükségünk volt némi időre, hogy beilleszkedjenek a csapatba.

Nem sokon múlott a Csehszlovák Kupa elődöntőjébe kerülésünk, ahol az utolsó negyedben már nem tudtuk tartani a lépést Děčín ellen, aztán meglepetésre legyőztük Alamócot, és Szvit ellen is csupán a hosszabbításban maradtunk alul. Hogyan értékeli összességében a teljesítményünket a Csehszlovák Kupában?
Nagyon pozitívan értékelem. Volt lehetőségünk kisebb rotációra, a srácok megmutatták a jellemüket. Minden mérkőzést megnyerhettünk volna. A fiúk másik arcukat mutatták, nagyon elégedett voltam.

Samuel Volárik Szlovákia színeiben Belgium és Lettország ellen is játszott, a balti csapat ellen pontokat is szerzett. Hogyan értékeli a teljesítményét?
Samo egy igazi harcos, nagy munkát végez a válogatottban és nálunk is. Energikus, van egy saját stílusa és játéka. Még van benne tartalék, de hihetetlen teljesítményt nyújt. Nem lep meg, hogy a szlovák csapatban szerepel, ott a helye. Jó volt látni a játékát.

Több játékos is távozott, például Bryant Bernard, valamint a csapat hosszú ideje meghatározó alakja, Miljan Marković. Miért került sor a változtatásokra?
Bernard az előző edző, Miljana Čurović választása volt.  Az új edző más filozófiát vall, amibe Bernard nem illeszkedett bele, ezért döntöttünk úgy, hogy más típusú játékossal folytatjuk a posztján. Markovićnak az utóbbi időben egy másik oldala mutatkozott meg, innentől a rendelkezésre álló játékosokkal haladunk tovább. Az öltözőben már jobb a hangulat, de van még mit csiszolnunk, de ha minden jól megy, idén is veszélyesek lehetünk.

Két új amerikai érkezett, a center Dana Tate Jr. és az irányító Zach Harvey. A kezdőcsapatba történt a leigazolásuk, vagy csereként kerülnek majd bevetésre? A támadásban vagy védekezésben számítanak igazán erősítésnek?
Minden ellenfél más, nincs előre megmondva, ki fog játszani. Sok minőségi játékosunk van, akiknek hozzá kell tenniük a saját részüket a csapathoz. A kezdőcsapat a taktikától és az ellenféltől függ, attól, hogy hogyan szervezzük meg a védelmet és a támadást. Mindenkitől a maximumot várjuk.

Sal Nuhu visszatért a sérülésből, a Csehszlovák Kupában már bíztató teljesítményt mutatott teljesítményt, átlagosan több mint 14 pontot és majdnem 10 lepattanót szerzett. Már 100%-ban formában van? Mit vár tőle?
Pontosan ezért hoztuk ide, erős fizikumának köszönhetően érvényesülni tud a palánk alatt. Sajnálatos sérülés érte, de Prágában megmutatta, mire képes. Megmutatta tulajdonságait, a sérülése után mindhárom meccset lejátszotta, örülök, hogy visszatért.

Milyen végső helyezést tart reálisnak a csoportkör végén?
Hét mérkőzés vár ránk, megpróbálunk minél jobb helyezést elérni. Minden lehetséges, nehéz előre megjósolni.
 
Konczer András
hirdetés