HAZA RÉGIÓ Stabil alapokon az idei büdzsé Dél-Komáromban

Stabil alapokon az idei büdzsé Dél-Komáromban

817
hirdetés

fullvcvKomárom Város Képviselő-testülete február 27-én, szerdán tartotta soron következő rendes ülését. A képviselők tárgyalták és elfogadták az idei költségvetést. Dr. Molnár Attila polgármester elmondta a büdzsét hiány nélkül sikerült megtervezni. – Városunk ott van aközött a hazai 26 település között, amelynek nincs hitele, sem tartozása – fogalmazott a polgármester.

Komárom az önkormányzati finanszírozási rendszer átalakításával többletforrásokhoz juthat, így összességében elmondható, hogy a költségvetés stabil alapokon nyugszik.

A büdzsé végleges elfogadás előtti több napos társadalmi egyeztetésen a Képviselő- testület tagjai, az intézmények vezetői, a szakmai kollégiumok tagjai, a helyi idősügyi tanács küldöttei, a szakszervezetek, a városi tulajdonú cégek vezetői, valamint a hivatal szakmai apparátusa vett részt, valamint közmeghallgatás keretében a komáromiak is elmondhatták a véleményüket.

Az ülés további részében a városvezetés tárgyalt a kizárólagos vagy többségi tulajdonú gazdasági társaságok fennálló kötelezettségeiről, és likviditási helyzetéről. A testület elrendelte a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságoktól az intézkedési terv szerinti beszámoló megtételét minden negyedévben, a negyedév utolsó napi állapota szerinti fordulónappal. A következőkben a testület elfogadta az önkormányzat idei munkatervét.

Megtörtént a Jókai Mór Könyvtár vezetői álláshelyének meghirdetése, valamint a Klapka György Múzeum alapító okiratának módosítása.

A képviselők döntöttek az iskolatej program folytatásáról is, kiemelve azt, hogy ott, ahol a fenntartó nem tudja biztosítani, az önkormányzat ezt megteszi, így elmondható, hogy Komáromban nem lesz olyan általános iskolás, aki ne jutna iskolatejhez.

komarom.hu

hirdetés
Previous articleKülföldre is hívják a kínai rendőrséget
Next articleFico ma Dunaszerdahelyen nőnapozik