HAZA RÉGIÓ Sokszínű programmal, önfeledt hangulatban

Sokszínű programmal, önfeledt hangulatban

348
hirdetés

A komáromi Gépészeti és Elektrotechnikai Szakközépiskola tanulói november 16-án vidám, gondtalan napnak néztek elébe.

            Már az iskolaépület előcsarnokában, a modern technikának köszönhetően a versenyzők kivetítőn kísérhették figyelemmel az egyes versenyszámok helyszínét, időpontját. A mindenre kiterjedő, alapos eligazításra szükség is volt,ugyanis 43 diákcsoport mérte össze erejét összesen 14 versenyszámban. Az első osztályosok avatásával párhuzamosan elkezdődött a diáknapi program érdekes vetélkedőkkel, fejtörőkkel, melyek logikai rátermettséget, nyelvi, zenei és filmesztétikai ismereteket is igényeltek, de a résztvevők nehezen boldogultak volna kreativitás és ötletesség híján is.A megmérettetésből a sportkedvelők is kivehették részüket, hiszen az asztaliteniszen,a kosárlabdán, a hulahoppkarikán, valamint a floorballon kívül még célbadobásban is próbára tehették ügyességüket . Az elmúlt évekhez hasonlóan , az idei diáknapon nem volt hiány a Rubik kockát boszorkányos gyorsasággal kirakó, logikus, csavaros észjárású diákokból sem. Az angol szólások és kifejezések értelmezésében is jópáran remekeltek. Nem volt más a helyzet a német nyelvvel sem. A német szakos tanárnő által megszerkesztett keresztrejtvény megfejtése is igényes ,de megoldható feladatnak bizonyult. A szlovák nyelvű scrabble verseny résztvevőinek minél több szót kellett találniuk ,természetesen meghatározott időn belül.

A filmsorozatok kedvelői is úgy érezhették, eljött az ő idejük .A képernyő, valamint a mozivászon előtt eltöltött időnek hála, remekül, szinte kapásból megválaszolták a népszerű sorozatokkal összefüggő kérdéseket, oldották a feladatokat.

A pontszámok összeadása után megszületett az eredmény,mely alapján a győztes osztály,a 2. G örülhetett a jutalomnak. A finom tortán kívül egy szabadnapot is kaptak ,így alkalmuk nyílik osztálykirándulásra,vagy akár más,csapatépítő jellegű tevékenységre.

Az önfeledt hangulatú diáknap szervezőit, Németh Izabella és Dózsová Petra tanárnőket köszönet illeti az igényes szórakozást nyújtó, ötletes programok biztosításáért,a mindenre kiterjedő szervezőmunkáért.

PaedDr. Tóth Katalin

hirdetés
Previous articleHarminc személyt tartóztattak fel az illegális migráció kapcsán
Next articleBizalmat szavazott a parlament Robert Fico kormányának