HAZA RÉGIÓ Piros pünkösd napján…

Piros pünkösd napján…

1760
hirdetés

sor6

Vidám készülődés, élcelődés, nevetés hallatszott ki vasárnap délelőtt a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium udvaráról. A pruszlikos lányok, a pörgekalapos legények az első lépéseket próbálgatták, azután elindultak a szomszédságba, hiszen a gútai pünkösdi sortáncjárás a hagyományokhoz illően az iskola után a Tündérkert óvodában folytatódott.

Anyukák, nagymamák és természetesen az óvónénik várták izgalommal, házi süteménnyel és egy kis torok-öblögetővel a párokat, akik az „öreg“ köszöntője után megtáncoltatták a vendéglátókat. A dunaszerdahelyi Tósfa zenekar nem fukarkodott a talpalávalóval, a harminchat páros pedig új koreográfiájával meglepte a szemlélődőket. Összesen 16 helyen léptek fel.

Nem lesz hiány Gútán néptáncosokból, hiszen az óvoda növendékei olyan pünkösdi táncot mutattak be, hogy a büszke szülők mellett a sortáncjárók is megérdemelt tapssal jutalmaztak.

DUNATÁJ HETILAP

[nggallery id=53]

hirdetés
Previous articleSegítsük a féli alapiskola tanulóit szavazatainkkal!
Next articleSzentmise a Szent András-templomból (sok fotóval)