HAZA RÉGIÓ Öregdiákok köszöntése

Öregdiákok köszöntése

1680
hirdetés

Június 3-án, szombaton a komáromi Ipari Szakközépiskola jeles rendezvénynek adott otthont. Szalai Erika mérnök igazgatóhelyettes szervezőmunkájának eredményeként 130 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, illetve gyémántmatúra oklevelet.

Vetter János mérnök iskolaigazgató üdvözlő ünnepi beszédét az öregdiákok megemlékezései követték. Nosztalgiával és szeretettel emlékeztek az ötven, illetve hatvan évvel ezelőtti alma materre, a tanításra, tanáraikra és végül, de nem utolsósorban felelevenedtek
a régi diákcsínyek is. A rendezvényt az iskola tanulóinak kultúrműsora tette színesebbé. Az ünnepélyes megemlékezés után baráti beszélgetésekkel tarkított, meghitt hangulatú állófogadás következett. A komáromi Ipari Szakközépiskolában évente hagyományosan megemlékeznek az ötven, illetve hatvan éve érettségizett öregdiákjaikról. Ennek a szép hagyománynak a szellemében nyílik ki minden év júniusának első szombatján az iskola kapuja, megállítva a szárnyaló időt, felidézve az ifjúság, a diákélet csodaszép pillanatait.

PaedDr. Tóth Katalin

DUNATÁJ HETILAP 24/2017

hirdetés